Ballagási ünnepség a Jánosi Középiskolában

Lezárult egy korszak a Jánosi Középiskola végzősei számára, hisz május 25-én végleg búcsút intettek alma materüknek. Az intézményben összesen 27-en ballagtak, melyből öten magyar osztályt fejeztek be.

Az ünnepélyes megnyitó után a színpadra szólították a végzősöket és osztályfőnökeiket. Az osztályfőnökök nevében Snicer Zsolt búcsúzott a tanulóktól, sok sikert kívánva nekik az életben.

A tanévzáró ünnepséget megtisztelte jelenlétével Letisun Elvira, az Oktatási és Sportosztály vezető munkatársa, Barta István, Jánosi polgármestere, valamint Egressy Miklós görögkatolikus parókus.

Köszöntötte a megjelenteket Izsák Éva, az iskola igazgatója. Beszédében elmondta: a ma ballagó diákok elsősként félve lépték át az iskola kapuját, ám már igazi felnőttekként indulnak el a nagybetűs életben.

A vendégek köszöntője után átadták az iskola kitűnő tanulóinak járó okleveleket. Ezután a 11.B osztály első osztályfőnöke, Virvan Olga köszöntötte a ballagó diákokat, majd az első osztályos tanulók kitűzővel indították útjukra a végzős tanulókat, a negyedik osztályos tanulók pedig tánccal kedveskedtek a megjelenteknek.

A tizenegy fáradtságos, tanulással és élményekkel teli év nem jöhetett volna létre a szülők támogatása nélkül. A szülők nevében Tyahur András és Valfajev Èva mondott köszöntőt, majd a szülők meglepetés előadással lepték meg a végzősöket: megható dallal búcsúztatták gyermekeiket iskolájuktól.

A 10. osztályosok nevében Dufla Fanni mondott köszöntőbeszédet, majd osztályával egy táncot adtak elő.

A végzős diákok meghatódva vettek búcsút a gyermekévektől: gyerekkori kívánságaikat színes lufikra kötve engedték el, remélve, hogy azok valóban meghallgattatnak az égieknél. Iskolájuktól, osztályfőnöküktől is búcsút intettek, a tanulók és a tanárok közötti szimbolikus szalagot az igazgatónő vágta el.

Az ünnepség végén a ballagó diákok utoljára végigsétáltak az intézményben és Jánosi főutcáján.

Keresztyén Gabriella
Kárpátalja.ma