Ballagási ünnepség az Aknaszlatinai Bolyai János Középiskolában

Hagyományosan zajlott, ám mégis rendkívüli volt az idei ballagás az Aknaszlatinai Bolyai János Középiskolában. A rendkívüliséget az jelentette, hogy 20 éve,1992-ben vette fel az iskola Bolyai János nevét. Ebből az alkalomból egy végzős diák szüleinek ajándékaként a nagy tudós tiszteletére emléktáblát avattak. Az emlékjelet Tóth István főkonzul és Uháj György polgármester avatta fel, s Butsy plébános megszentelte azt.
Oláh Anna Bolyai-kutató a kecskeméti Bolyai-iskolák találkozóján minden iskolának almafa oltványokat ajándékozott a marosvásárhelyi temető Bolyai János sírja melletti almafájáról. (Az almafa védetté nyilvánított.) A jubileum alkalmából két Bolyai-díjas szülő és az alpolgármester, valamint a három Az év tanulója elültette ezeket az oltványokat. (Az aknaszlatinai iskola szép hagyománya ugyanis, hogy évente kiosztja a Bolyai-díjat egy arra érdemes tanár, szülő vagy diák részére.)
16-an végeztek a 2011/12. tanévben a középiskolában. A ballagási ünnepség végén – mintegy jelezve azt, hogy tanulmányaik alatt végig gondos kezek őrködtek felettük – minden ballagó diákot egy tanár kísért ki az iskola kapuján, ahol 11 évvel ezelőtt szüleik kezét fogva léptek be a mára éretté vált ballagók.
Forrás: kmpsz