Ballagási ünnepség Visken

Május 25-én ballagtak a Viski Kölcsey Ferenc Középiskola végzős tanulói. Az ünnepség keretein
belül búcsúztak az iskola tanárai; felszólalt Forgon László igazgatóúr, hallhattunk Szeles Emma, az
igazgatóhelyettes búcsúbeszédét, Darvai Csilla, a végzősök osztályfőnöke is intő szavakat illette
a ballagókat. Az ünnepségen részt vett Tóth István, a Beregszászi Magyar Konzulátus főkonzulja
és Petruska Valentin, Visk község alpolgármestere is. Jenei Károly, a viski református egyház
lelkipásztora bátorító szavakkal búcsúztatta a tizenegyedikesek. A tizedik osztály nevében Héder
Viktória szólalt fel, majd az egyik ballagó, Mezei Enikő beszédében könnyes búcsút vett tanáraitól
és diáktársaitól. Ezt követően a szülők kerültek előtérbe; a ballagók virágokkal köszöntötték őket,
majd meghallgathattuk a Mama indulnom kell és a Múlnak a gyermekévek című számokat. A szülők
is köszönetet mondtak az iskola tanítóinak és tanárainak. A jelképes utolsó csengőt követően
felhangzott nemzeti himnuszunk, ezután pedig virágáradattal látták el a ballagókat szeretteik.

Az ünnepség után a végzősök az legfiatalabb tanulóinak kíséretében bejárták Visk emlékhelyeit,
hagyományosan virágokkal tisztelegve a második világháború áldozatainak készített emlékhelyei
előtt. Ellátogattak a Turul madárhoz is, végül ünnepi misén és istentiszteleten vettek részt, ezzel
vágva neki a nagybetűs életnek.

Ernyei Beáta
kárpátalja.ma