Beregszászi siker a Kárpát-medencei felsőoktatási intézmények helyesírási versenyén

Huszonhetedik alkalommal rendezték meg a felsőoktatási intézmények Nagy J. Béla Kárpát-medencei helyesírási versenyét november 15-16-án. Az eseménynek az egri Eszterházy Károly Egyetem adott otthont. A hagyományokhoz híven a rendezvény első napján a tudományos konferencia keretében a magyar helyesírás aktuális fejezeteiből hangzottak el előadások.

A második nap reggelén a felsőoktatási intézmények hallgatói mérték össze helyesírási tudásukat. A tollbamondás és a versenyfeladatok megoldása után a zsűri értékelését várva a hallgatók és kísérő tanáraik megtekintették a nagy múltú intézmény Főegyházmegyei Könyvtárát. Ezt követően a Varázstoronyban tettek látogatást, ahol az egykor Kelet-Európa legjobban felszerelt csillagvizsgálójában kialakított Csillagászati Múzeumot, majd a Camera Obscurát és a Panorámateraszt tekintették meg.

Az eredményhirdetés részeként a zsűri elnöke, dr. prof. Keszler Borbála, a nyelvtudományok doktora, az MTA Magyar Nyelvi Osztályközi Állandó Bizottságának tagja általánosságban értékelte a diákok munkáját, majd kihirdették a verseny győzteseit.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát a magiszteri képzésben tanuló első évfolyamos Orbán Gyula, magyar nyelv és irodalom szakos hallgató (felkészítő tanár dr. Karmacsi Zoltán) képviselte. A 21 felsőfokú intézményt felvonultató mezőnyben főiskolánk hallgatója a harmadik helyen végzett.