Budapesti segítség a zápszonyi iskolának

November 28-án adták át a Zápszonyi Általános Iskola új, korszerű számítástechnikai eszközökkel ellátott informatikatermét, amelynek létrehozását a XVI. Kerület Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala támogatta.
Zápszony és Budapest XVI. kerülete 2011. március 2. óta egymás testvértelepülései. Az együttműködés keretében több tucatnyi zápszonyi gyermek látogathatott már el a fővárosba, a kerület anyagiakban támogatta a zápszonyi református templom felújítását, illetve az iskola nyílászáróinak cseréjét. A 18 új számítógépet, s a hozzájuk tartozó monitorokat, billentyűzeteket, egereket az iskola 2013–2014-es tanévének záróünnepségén adták át Budapest XVI. kerületének jelen lévő képviselői. A szaktanterem kialakítását november hónap folyamán a gépek egy részét adományozó Flash-Com számítástechnika cég két szakembere végezte el.
A szaktantermet ünnepélyes keretek között november 28-án adta át Szász József, Budapest XVI. kerületének alpolgármestere, Faragó László, Magyarország beregszászi konzulátusának konzulja és az iskola igazgatója, Turóczi Menyhért. Jelen volt továbbá dr. Környeiné Rátz Katalin önkormányzati képviselő, dr. Kozma Enikő, a kerület önkormányzatának jogi referense és Szemler István, a Flash-Com Kft. informatikai cég tulajdonosa. A számítógépeken kívül a kerület számítógépasztalokkal, székekkel is ellátta a termet, valamint laptopot és vetítőt is kapott az iskola, így annak diákjai a korábbi, mindössze 5 gépből álló informatikaterem helyett új és korszerű körülmények között sajátíthatják el a számítástechnikai ismereteket.
Bacskai László, Zápszony polgármestere az átadót követően reményét fejezte ki aziránt, hogy a lassan 4 éves, s eddig igen gyümölcsöző kapcsolat „hitben, erőben és békességben” telve még sok közös eredménnyel jár majd. Faragó László beregszászi magyar konzul pedig példaértékűnek nevezte a település és a kerület együttműködését, s hangsúlyozta, hogy ha sikerülne más területeknek, településeknek is hasonló kapcsolatokat kialakítaniuk, az a kárpátaljai magyarság számára a mindennapi életben is állandó jelleggel megnyilvánuló eredményeket hozna a jövőben.
Szász József lapunk érdeklődésére elmondta: az elmúlt néhány évben az elcsatolt területekről több testvértelepüléssel gazdagodott a kerület. Ezek közül a zápszo­nyiakkal fenntartott kapcsolat a „legélőbb”, s a kerület részéről is köszönet illeti a zápszonyiakat, mégpedig azért az „őszinte nyitottságért és szeretetért”, amellyel fogadják őket kárpátaljai látogatásaik során.

Espán Margaréta