Együttműködési megállapodást írt alá a Rákóczi-főiskola és a Munkácsi Állami Egyetem

Együttműködési megállapodást írt alá a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) és a Munkácsi Állami Egyetem június 18-án.
A Munkácsi Állami Egyetemen megszervezett esemény a két intézmény jövőbeni szorosabb együttműködését, egymás kölcsönös segítését hívatott szolgálni. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Tetyána Scserban, a Munkácsi Állami Egyetem rektora; Szikura József, a II. RF KMF rektora; Lengyel Zoltán, Munkács város polgármestere; Varga Ferenc, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja és a két intézmény számos munkatársa, oktatója.
A megjelenteket elsőként Lengyel Zoltán köszöntötte, aki kiemelte az idegen nyelvtudás fontosságát a karrierépítésben. Rámutatott: a közös múlt és jelen megköveteli, hogy egymás nyelvét kölcsönösen tiszteljük és tanuljuk. Kárpátalján ennek fontossága vitathatatlan. A felszólalások sorában Szikura József, majd pedig a házigazda, Tetyána Scserban következett. Utóbbi kiemelte annak jelentőségét, hogy a régió két felsőoktatási intézménye szövetségre lép. Hiszen a nemzetközi kapcsolatok mellett nem szabad elhanyagolni ezeket a kézenfekvő, fontos lehetőségeket sem. Szikura Józsefet idézve hangsúlyozta: nem lehet másként előrehaladni, csakis együtt. Közösen és csak közösen lehet javítani az oktatás, a diákok képzettségének színvonalán. E közös munka eredménye pedig akár nemzetközi szinten is elismerésre adhat majd okot.
A felszólalásokat követően a két felsőoktatási intézmény rektora aláírta az együttműködési megállapodást. Az ünnepséget a Trio Doma zenekar fellépése színesítette, a hivatalos programot követően pedig a vendégek megtekintették az egyetem épületét.

Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma