Elindultak a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány tehetséggondozó hétvégéi

Fókuszban a tehetség – ismét elindultak a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által szervezett tehetséggondozó hétvégék. A Beregszászi Tehetségpont első hétvégéjének megnyitójára október 20-án került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Átriumában. Idén is sok gyermeknek nyílt ezáltal lehetősége tudásuk tágítására, amivel szép számmal éltek is.
A Beregszászi Tehetségpont első hétvégéjét Váradi Natália, a „Genius” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója nyitotta meg.
– A tehetségek gondozása, megtalálása számunkra nemzetstratégiai ügy, viszont titeket kérünk, hogy úgy tekintsetek ránk, mint akiknek nagyon fontos az, hogy itt, ezt a kárpátaljai magyarságot megtartsátok – mondta Váradi Natália. – Ti vagytok a jövő. Ezért legyetek nagyon céltudatosak, mert akinek világos és tiszta célja van, az a legrosszabb körülmények között, a legnehezebb helyzetben is el fogja érni a célját, persze, megfelelő kitartással és hozzáállással. Akinek pedig nincsen célja, annak, hogyha kipárnázzuk az útját, akkor sem fog sikereket elérni. És soha ne kételkedjünk abban, hogy egy kis csoport gondolkodó, céltudatos csapat meg tudja változtatni egy vidéknek a történelmét, sőt, nem csak egy vidéknek, közösségnek, hanem időnként az egész világ történelmét – biztatta a megjelent diákokat és tanárokat.
Ezután Snicer-Pobránszky Gabriella, a Beregszászi Tehetségpont koordinátora igazította el a csoportokat osztály és szekciók szerint.
– 1 759 gyerek van összesen a nyolc tehetségpontban, a Beregszászi Tehetségpontba 370-en iratkoztak be, de ma több mint 400 gyerek jött el – nyilatkozta a „Genius” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója.
A programsorozat 2011 őszén szerveződött meg először, azzal a céllal, hogy Kárpátalja általános és középiskolásai különböző tantárgyakból mélyíthessék ismereteiket. A foglalkozásokra szombatonként kerül sor, 3-4., 5-6., 7-8., 9-11. osztályos korcsoportokra felosztva. Az 5-6., 7-8., 9-11. osztályos korcsoportok 4 szekció közül választhattak: kémia–biológia–földrajz, magyar nyelv–ukrán nyelv–angol nyelv, történelem–irodalom–művészettörténet, valamint matematika–informatika–fizika szekció.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma