Először szerveztek országos magyar nyelv és irodalom tantárgyi vetélkedőt Ungváron

Első alkalommal szerveztek ukrajnai országos vetélkedőt magyar nyelv és irodalom tantárgyból Ungváron március 23-25. között.

A rendezvénynek a Kárpátalja Megyei Pedagógus-továbbképző Intézet adott otthont – tudatja a mukachevo.net portál.
A vetélkedőn kilenc tanuló vehetett részt, valamennyien kárpátaljai iskolák 9 – 11. osztályos diákjai.
A tantárgyi olimpia megnyitóján jelen volt a megyei tanács elnökhelyettese, Mihajlo Popovics, a megyei közigazgatás oktatási főosztályának vezetője, Mihajlo Motilcsak, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, dr. Orosz Ildikó, valamint Magyarország diplomáciai képviseleteinek küldöttei.
Mihajlo Motilcsak megjegyezte, hogy Kárpátalja élen jár azon megyék között Ukrajnában, ahol kisebbségi nyelveken folyik az oktatás. Megyénkben magyar, orosz, román, szlovák nyelven tanulhatnak a diákok. A felsoroltakon kívül második idegen nyelvként cseh és lengyel nyelvet is oktatnak az intézményekben. Az osztályvezető reményét fejezte ki aziránt, hogy a következő tanévtől a magyart is második idegen nyelvként oktathatják majd a kárpátaljai iskolákban. A szakminisztérium már elfogadta a tantárgyi programot, a tankönyvek szerkesztése folyamatban van.
Mihajlo Popovics gratulált a megjelent diákoknak, akik eddigi eredményeikkel kiérdemelték, hogy országos vetélkedőn vehessenek részt. Az elnökhelyettes hozzátette, hogy a verseny győztesei jelentős összegű állami támogatásban részesülnek, valamint megjegyezte, bízik benne, hogy a résztvevők komoly tudásról tesznek majd bizonyságot.
Dr. Orosz Ildikó üdvözölte az országos szintű magyar nyelv és irodalom vetélkedőt, mint első ilyen jellegű alkalmat. Az elnök asszony a versenyt „a magyar nyelv rehabilitációjának” nevezte, hiszen a magyar eddig azon kisebbségi nyelvek közé tartozott Ukrajnában, amelyből az anyanyelvi beszélő diákok nem bizonyíthatták tudásukat országos szintű megmérettetésen.
A vetélkedő szabályainak megfelelően az országos forduló résztvevői magyar nyelv és irodalom tantárgyból a legmagasabb, 12-es osztályzatot kapják majd érettségi vizsgajegyként. Ezenkívül a helyezést elért diákok pontokat szereznek a külső független tesztelésre. A megyei vezetés négy-, három-, valamint kétezer hrivnya összegű pénzjutalomban részesíti az első három helyezettet. Felkészítő tanáraik pedig a felsorolt összegek dupláját kapják meg jutalmul.
A vetélkedőn első helyezést elért diákok: Kacsur Annamária, a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola 11. osztályos tanulója, felkészítő tanára Kacsurné Huszti Andrea, Nagy Beatrix, a Beregszászi Magyar Gimnázium 10. osztályos diákja, felkészítő tanára Szabó Éva, és Szegő Viktória, a Verbőci Középiskola 9. osztályos tanulója, felkészítő tanára Palkó Adrienn.