Első oklevélátadó ünnepség a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Felsőfokú Szakképzési Intézetében július 18-án oklevélátadó- és tanévzáró ünnepségre került sor a Rákóczi-főiskola átriumában.

Elsőként Orosz Ildikó, a II. RF KMF rektora, megyei képviselő, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke köszöntötte a vendégeket. Kiemelte, hogy az eltelt években számos problémával és nehézségekkel kellett megküzdenie a diákoknak, de végül sikerült megfelelni a kihívásoknak, így egy új világ nyílt ki a frissen végzettek előtt. Végül sok sikert és kitartást kívánt mindannyiuknak.

Fotó: Fülöp László
Fotó: Fülöp László

Soós Katalin, az intézet igazgatója évértékelő beszédében ismertette az elmúlt három évben elért eredményeket.Elmondta: a 2016/2017-es tanévben összesen 268 diákja volt az intézménynek. Köszönetet mondott a magyar államnak és mindazoknak, akik hozzájárultak az intézmény létrejöttéhez, fenntartásához és működéséhez. Beszéde végén Arany János szavait helyezte a végzős diákok szívére: „Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, Ember lenni mindig, minden körülményben.”

Az ünnepség keretein belül az intézmény kórusának előadásában elhangzott Mozart Varázsfuvola című műve, valamint két magyar népdal Bárdos Lajos feldolgozásában.

A rendezvényen köszöntőbeszédet mondott Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki a végzősöket Leonardo da Vinci szavaival figyelmeztette: „Ahogyan a használatból kikopott vasdarab rozsdásodni tud, úgy indul romlásnak a tétlenségre kárhoztatott elme.”

Megyesi Krisztina, III. évfolyamos szociálpedagógia szakos hallgató előadta a Szeretet himnuszát (I Kor 13).

Fotó: Fülöp László
Fotó: Fülöp László

Bocskor Andrea, Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselő annak jelentőségét méltatta, hogy az intézetben tanuló diákok magyarul folytathatják tanulmányaikat.

– Nyitottnak kell lenni az újdonságokra, fel kell venni a lépést az európai ismeretekben és haladnunk kell a korral A diákok a megszerzett tudásukat gyarapítsák külföldön, tanuljanak nyelveket, lássanak világot, aztán térjenek haza és tudásukat alkalmazzák itthon! – osztotta meg gondolatait a képviselő.

Átadásra kerültek a dicsérő oklevelek, a végzős hallgatók nevében pedig Lőrinc Ingrid, könyvvitel szakos hallgató mondott köszönetet az oktatóknak.

Reményik Sándor Mi mindig búcsúzunk című versét Mónus Szabina óvodapedagógia szakos hallgató előadásában hallgathatták meg a jelenlévők.

Fotó: Fülöp László
Fotó: Fülöp László

A végzősök fogadalomtétele és a diplomák általános ismertetése után 48 diák vehette át molodsij szpecialiszt (ifjú specialista) végzettséget igazoló oklevelét, majd elhangzott a diákhimnusz.

Fotó: Fülöp László
Fotó: Fülöp László

Ezt követően a második évfolyamos hallgatók búcsúztak a végzősöktől, átadva nekik az útravaló tarisznyájukat.

Végül Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, ukrán parlamenti képviselő köszöntötte a hallgatókat, majd pedig Maksai Attila, a Beregszászi Református Egyházközség lelkésze Isten áldását kérte a jelenlévőkre.

Az ünnepség a Szózat eléneklésével ért véget.

Zsoldi Tímea
Kárpátalja.ma