Emléktáblák avatása a Beregszászi Magyar Gimnáziumban

A Beregszászért Alapítvány és a Beregszászi Magyar Gimnázium közös szervezésében szeptember 5-én Deákné dr. Bartha Katalin és Bárdos László, a gimnázium egykori két kiváló pedagógusának tiszteletére emléktáblákat avattak fel.


Dalmay Árpád, a Beregszászért Alapítvány elnöke felhívta a jelenlévők figyelmét a két tanár párhuzamos életrajzára, akik mindketten felső-magyarországi születésűek voltak, s 1939-ben egyszerre kerültek az akkor még Beregszászi Magyar Királyi Állami Főgimnázium tanárainak soraiba. Emellett beszédében elmondta, hogy az alapítvány igyekszik emléket állítani minden olyan híres magyar személyiségnek, aki valamilyen módon nyomot hagyott Beregszász életében, hogy ezáltal is erősítsék a helyi magyarság identitását. Hiszen, ahogyan azt Babják Zoltán, Beregszász polgármestere is hozzátette, mi magyarok mindig is a templomot és az iskolát tartottuk közösségünk erősítő pilléreinek. S az utóbbi pillérben, itt Kárpátalján, a Beregszászi Magyar Gimnázium az egyik legerősebb. Ehhez azonban minden időkben olyan remek tanárokra volt szükség, mint Deákné dr. Bartha Katalin és Bárdos László. BMG tablaavato Bardos Laszlo tabla
Hogy e két jeles személy odaadó munkájában hogyan vett részt az ifjúság nevelésében és Beregszász társadalmi életében, arról Lovai Attila nyugalmazott tanár beszélt. Megtudhattuk, hogy a gimnáziumban Deákné dr. Bartha Katalin magyar és latin nyelvet, bölcsészetet, művészettörténetet és kézimunkát, míg Bárdos László latin és olasz nyelvet, történelmet, földrajzot és gyorsírást tanított.
A rendezvényen részt vett Pleier Tamás, a tatabányai Bárdos László Gimnázium igazgatója, valamint Deákné dr. Bartha Katalin lánya, Artainé Deák Anikó is. Pleier Tamás beszédében reményeit fejezte ki a két gimnázium jövőbeli szoros együttműködéséről, Artainé Deák Anikó pedig elmondta, hogy édesanyja életében, aki kereste, felismerte és üdvözölte mindenkiben a jót, milyen sokat is jelentett Beregszász.
BMG tablaavato Bartha Katalin tablaAz emléktáblákra Michels Antal római katolikus plébános és Dancs Róbert református lelkipásztor kért áldást, s a jelenlévők a tisztelet koszorúit helyezhették el előttük. Szabó Árpád igazgató az intézmény táblával felavatott falát a tisztesség és becsület falának nevezte, amely Kerényi Gyula építész táblája mellett immár két neves pedagógus emléktáblájával is gazdagodott.

Kárpátalja.ma