Gazdaságtudományi vetélkedőt rendeztek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán

Első alkalommal került sor gazdaságtudományi vetélkedőre a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola falain belül, melyet a számvitel és adóügyi szakos hallgatók számára rendeztek április 18-án.

A vetélkedőn két csapat vett részt. Piros színben a főiskola BSc (Bachelor) képzésén tanuló hallgatói, kékben pedig a főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének diákjai versengtek a győzelemért.

Mielőtt a versenyzők összemérhették volna tudásukat, Pataki Gábor, a Gazdaságtudományi, illetve Könyvvitel és auditálás tanszék oktatója ismertette a verseny menetét s annak szabályait.

A vetélkedőt hat részre osztották fel. A csapatok teljesítményét öttagú szakmai zsűri értékelte.

Bemelegítésként egy-egy versenyző szóban mutatta be csapatát a jelenlévőknek. Ezt követően online alkalmazás segítségével kvízjátékban mérhették össze tudásukat, ez nagyban hozzájárult a végső eredményhez.

A vetélkedő harmadik feladata igencsak parázs vitákat hozott, mivel vitajátékban kellett megvédeniük saját gondolataikat s elveiket a diákoknak. A negyedik versenyszám a jól megszokott igaz vagy hamis játék volt, melyet közmondások megfejtése követett.

Zárásként mindkét csapatnak termékreklámot kellett készítenie.

Az eredményhirdetést megelőzően dr. Bacsó Róbert, a Gazdaságtudományi, illetve Könyvvitel és auditálás tanszék vezetője köszönetét fejezte ki a szervezőknek, hogy létrejöhetett az esemény, megköszönte a diákoknak a szorgalmat, s biztatta őket, hogy folytassák tanulmányaikat.

A vetélkedőt végül a zsűri döntése alapján a szakképzési intézet csapata nyerte, ezzel idén övék a Best economic cím.

Az eredményhirdetést követően a zsűri tagjai átadták mindkét csapatnak a jól megérdemelt ajándékokat, s gratuláltak a diákoknak.

File József

Kárpátalja.ma