Gólyabált szerveztek a Rákóczi-főiskolán

A gólyabál mérföldkő minden elsőéves hallgató életében, így a Rákóczi-főiskolán október 26-án megrendezett esemény is nagy sikernek örvendett.

Az idei bált a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hallgatói Önkormányzata (HÖK) szervezte, a főiskola és a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának támogatásával.

Az eseményt a Himnusz eléneklésével nyitották meg. Köszöntőt mondott Beke Mihály, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja, aki személyes tapasztalatait osztotta meg a jelenlévőkkel. Elmondta, tudja milyen fontos ez a program minden hallgató életében, hiszen az ő gyermeke is idén lett gólya. Megemlítette, hogy tudja és érzi, mennyire fontos a hallgatók számára, hogy ebben az intézményben anyanyelvükön tanulhatnak.

Bodor Dominik, a HÖK elnöke bátorította a gólyákat, sok sikert kívánt a tanuláshoz és jó szórakozást az bálhoz.

A köszöntőbeszédek után a hagyományokhoz híven kihirdették a főiskola legjeit. A gólyabál előtti hetekben a diákok szavazhattak a legsármosabb, -csinosabb, -viccesebb, -lazább tanár, valamint a legkreatívabb, -szebb, -stréberebb, -viccesebb diák kategóriákban.

A Kárpátaljai Magyar Diáktábor (gólyatábor) szintén fontos része a hallgatói életnek, ezen eseményről készült videót is megtekinthették a résztvevők.

Az est fénypontjára, a gólyatáncra ezek után került sor. Kilenc pár táncolta a gyönyörű keringőt, melynek koreográfiáját Tóth Olívia álmodta meg.

A történelmi egyházak képviselői áldást kértek az elsősökre, akik ezután közösen mondták el a Kovács András hallgató által előolvasott esküt. A HÖK tagjai kitűzték a remény zöld szalagját az első éves hallgatók mellkasára, akik ezután tanáraikat és felsőbb éves társaikat felkérték egy táncra.

A hivatalos rész után éjfélig a Két Kanál zenekar szórakoztatta a résztvevőket, majd DJ gondoskodott a jó hangulatról.

Kepics Andrea
Kárpátalja.ma