Gondolatok a beiskolázásról

Sokszor merül fel a kérdés, míg egy gyermek sorsa eldől: milyen úton indítsák el a számára legjobbat akaró szülők. Az első válaszút, amikor a szülőknek állást kell foglalniuk – az óvodáztatás. Kárpátalján van lehetőség arra, hogy idegen nyelven (ukrán tannyelvű oktatási intézményben), vagy a saját anyanyelvükön (magyar iskolában/óvodában) kezdjék el tanulmányaikat gyermekeink.
A döntést meghozni nem könnyű. Nagyon sokan azzal érvelnek, ha ukrán nyelvű oktatási intézménybe adják, a gyermek gazdagodni fog, mert a családban beszélt nyelvet úgyis megtanulja. Meglátásom szerint automatikusan nem tanulhatja meg senki sem az anyanyelvét. Azzal együtt meg kell ismerje nemzete történelmét, kultúráját, hagyományait…
Saját bőrömön tapasztaltam ennek a döntésnek a súlyát. Szüleim nem tehettek mást – mivel községünkben nem volt sem iskola, sem óvoda –, a szomszéd falu ukrán nyelvű tanintézményébe írattak. Úgy érzem, hogy bár megtanultam az ukrán nyelvet – amit ma ritkán használok –, nagyon sokat veszítettem. Most másodikos a kislányunk, és olyan mondókákat, verseket tanul, amit én sosem ismerhettem…
Miért adjam magyar iskolába, ha Ukrajnában úgyis ukránul kell majd beszélnie? – kérdezik sokan. Úgy gondolom, sokkal inkább arra lenne szükség, hogy két nyelvet beszélő magyar emberek kerüljenek azokba a hivatalokba is, ahol ma csak ukránul lehet megszólalni, mintsem ettől a félelemtől vezérelve gyermekeink elveszítsék gyökereiket, kultúrájukat, nyelvüket. Hatékonyan tanulni és tudományos szinteket elérni, olyan mértékben birtokában lenni az ismereteknek, hogy azt továbbadni is képesek legyünk, leghatékonyabban anyanyelvünkön lehet.
Nehéz évek teltek el a gyermekkoromból, amíg annyira megtanultam ukránul, hogy megértsem a tananyagot. Nem szeretném, ha a gyermekeimet annyi kudarc érné, mint engem egykor.
Ne egy borús jövőt szem előtt tartva mondjuk ki: adjuk idegen nyelvű iskolába gyermekünket, mert így majd jobban fog boldogulni! Ehelyett adjuk olyanba, ahol már most boldogulni fog! Mert, aki sikerélményekkel indul el, és már alsósként is kap dicsérő szót, elismerést, az a felsőfokú intézményekben is ezt a szintet kívánja majd elérni. Sőt, felnőttként, a hétköznapi életben is a maximumra törekszik, ahelyett, hogy megelégedne a minimummal. Minden országnak, nemzetnek olyan emberekre van szüksége, akik szeretnének előbbre lépni, mert ez adja a fejlődést, a növekedést. Kárpátalján is fejlődésre van szükség: az orvostudományban, a környezetvédelemben, a technika világában stb. Új és új felfedezéseket kell elérni ahhoz, hogy ez a világ, ez a föld, ez a bolygó otthonunk legyen, ne csak egy olyan hely, ahová odakényszerültünk. És ez érvényes Kárpátaljára is mint hazára, szülőföldre. Ne azt érezzük, hogy mi idekényszerültünk, hanem azt, hogy mi itt vagyunk igazán otthon!

Zán Fábián Sándor,
a Kárpátaljai Református Egyház püspöke

AMCK