Hét hiányszakmát tanulhatnak az első magyar nyelvű szakképzési központ diákjai Kárpátalján

Nemrég nyitotta meg kapuit a Nagydobronyi Szakképzési Központ. Ez az első olyan intézmény Kárpátalján, ahol a szakmákat magyar nyelven oktatják. A diákok a kétéves képzés felét Magyarországon töltik két oktatási intézményben, ahol modern technológiákat ismerhetnek meg.

Az intézményt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola bázisán magyar kormánytámogatással hozták létre azért, hogy segítsék a fiatalok szülőföldön való boldogulását.

Sokan agrárgazdálkodást tanulnak

A nagydobronyi Hidi-család kiterjedt farmergazdasággal rendelkezik, öthektáros területet művelnek. A háztáji területen fóliasátor áll. Hidi Jenő nagydobronyi gazdálkodó az M1 Kárpát expressz című műsorában elmondta, örömmel fogadták, mikor a fiuk bejelentette, hogy a családi gazdaságot szeretné továbbvinni, ezért beiratkozik a Nagydobronyi Szakképzési Központ egyik kurzusára.

A szakképzési központban az oktatás túlnyomó része a gyakorlati foglakozásokra irányul. Szűcs Sándor, a Nagydobronyi Szakképzési Központ gyakorlati oktatója kiemelte, a magyar családok nagy többsége még ma is növénytermesztésből, állattartásból él. Hozzátette, a szakképzett, megfelelő tudással rendelkező fiatalok sokkal könnyebben tudnak elhelyezkedni a nagyvállalatoknál is.

A villanyszerelők a világítástechnikai berendezések üzemeltetését is megtanulják.

A tudás mellett életszemléletet is átadnak az oktatók

A magyar állam támogatásával létrejött Nagydobronyi Szakképzési Központ idén szeptemberben kilencvenöt diákkal indult, akik rendezett, modern körülmények között hét hiányszakmát sajátíthatnak el. Balogh János, a Nagydobronyi Szakképzési Központ igazgatója elmondta, nem csak szakmai tudást szeretnének átadni a diákoknak, hanem életszemléletet is, hogy szeressék környezetüket, szeressék a szülőföldjüket, itthon tudjanak boldogulni és gyökeret ereszteni.

Vállalkozóknál gyakorlatozhatnak

A szakképzési központ diákjainak egy része vállalkozóknál gyakorolhat. A fodrászok és kozmetikusok különböző szalonokban szerezhetik meg az alapismereteket. A szalon tulajdonosa arra tanítja a diákokat, ha sikeresek akarnak lenni, akkor legyenek türelmesek, precízek és kitartóak.

A képzés felét Magyarországon töltik a diákok

A diákok a kétéves képzés felét Magyarországon töltik két oktatási intézményben, ahol modern technológiákat ismerhetnek meg. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora elmondta, a két magyar oktatási partnerintézmény, a Mátészalkai Szakképzési Centrum, illetve a Baross Mezőgazdasági Szakképzési Középiskola. Hozzátette, egy olyan oktatási formát találtak ki, ami segítheti a kárpátaljai magyar fiatalok boldogulását. Kiemelte, képzéseiket kurzusként hirdetik, mivel ukrán államilag elismert diplomát nem adhatnak ki a kurzus elvégzése után.

A nagydobronyi szakiskola az első fecske Kárpátalján. A történelmi vidék régióiban újabb szakképző központok nyitását tervezik a magyar állam támogatásával. Beregszászon, az ugocsai Tiszapéterfalván és a máramarosi Visken lesznek majd az Egán Ede Kárpátaljai Szakképző Hálózat újabb szakképzési központjai.