Kezdőlap » Kárpátalja » Oktatás » Idegen nyelvként kellene oktatni az államnyelvet?

Idegen nyelvként kellene oktatni az államnyelvet?

Az ukrán nyelv oktatásának kérdésköre a magyar tannyelvű iskolákban sok vitára ad okot.

Kijevben az Oktatási és Tudományos Minisztérium, illetve az ukrán értelmiségiek túlnyomó többsége ellenségesen tekint azokra, akik azt hangoztatják, hogy az államnyelvet az idegen nyelvek oktatásához hasonlatos módszerekkel kellene oktatni a kárpátaljai magyar gyerekek számára, és akkor talán jobb volna a nyelvoktatás hatékonysága. Miközben Ukrajnában ez a megközelítés még mindig az állam képviselőinek ellenérzéseit váltja ki, addig Szlovákia jelentős lépést tett előre, amikor az Oktatási Minisztérium megváltoztatta álláspontját és kimondta: az idegen nyelvek oktatásának módszertana szerint is lehet oktatni a szlovák nyelvet az ország magyar tannyelvű iskoláiban. A hivatalos álláspont megváltoztatását követően az következett, hogy a többség és a kisebbség képviselői külföldi szakértők bevonásával párbeszédet kezdeményeztek arról, hogyan is kell ezt megvalósítani a gyakorlatban.
A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Bölcsészettudományi Kara Szlovák Nyelvtudományi Tanszéke és Közép-európai Tanulmányok Kara Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete Vágsellyén szervezett nemzetközi szakmai fórumot április 28-a és 30-a között a kérdésben „A nemzetiségi tannyelvű/nemzeti kisebbségi tannyelvű iskolákban oktatott szlovák nyelv és irodalom tantárgy minőségi javítása idegennyelv-oktatási módszerekkel (különös tekintettel a magyar tannyelvű iskolákra)” címmel. A rendezvényre meghívást kapott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola nyelvész oktatója, Csernicskó István is. A kárpátaljai nyelvész angol nyelvű előadásában azt foglalta össze, hogy miért oly kevéssé hatékony az ukrán nyelv oktatása a kárpátaljai magyar iskolákban. Előadásának, illetve a kérdésnek különös aktualitást ad, hogy Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma 2014. április 22-én 500. számmal kiadott rendelete alapján folyik számos tantárgy tantervének, többek között az ukrán nyelv magyar tannyelvű iskolák számára kidolgozott programjának elemzése is. Csernicskó István is felkérést kapott a minisztériumtól arra, hogy fejtse ki véleményét az 5–9. osztályos ukrán nyelv tantervről, annak hiányosságairól. A fentiek kapcsán arról kérdeztük a Rákóczi-főiskola rektorhelyettesét, hogy milyen tapasztalatokkal érkezett haza Szlovákiából, illetve mi várható a minisztériumi rendelettől: változni fog-e végre az iskolákban az ukrán nyelv oktatása?
– A szlovák oktatási rendszer irányítói végre rájöttek arra, hogy hatalmas pénzkidobás, ha a kisebbségek hosszú éveken át tanulják ugyan az államnyelvet, ám mégsem sajátítják el azt rendesen, és valószínűleg ennek köszönhető a szemléletváltás – kezdi vágsellyei élményeinek beszámolóját Csernicskó. – Az a szakmai fórum, amelyen szlovákiai többségi és kisebbségi szakértők, magyarországi, romániai, finnországi szakemberek mellett részt vehettem, arra utal:van esély arra, hogy jobb legyen a szlovák mint államnyelv oktatásának hatékonysága az ottani magyar iskolákban, de hosszú még az út.

– Arra is van remény, hogy a kárpátaljai magyar iskolákban is nőni fog az ukrán nyelv oktatásának színvonala?
– A kérdés nyilván az Oktatási Minisztériumnak arra a rendeletére utal, amelynek alapján számos tantárgy tantervét elemzik, így a magyar tannyelvű iskolák számára kidolgozott ukrán nyelv tantervet is. Bár a minisztérium felkérte a Rákóczi-főiskolát, hogy az itt dolgozó ukrán szakos kollégákkal együtt mondjuk el véleményünket erről a tantervről, be kell vallanom, nem vagyok optimista. Ahhoz, hogy az ukrán, mint államnyelv, mint nem anyanyelv oktatása valóban hatékony legyen az iskoláinkban, sokkal messzebbről kell kezdeni a nyelvoktatás reformját. Ehhez nem elegendő a tanterv elemzését, átalakítását elvégezni. Jóval fontosabb, az alapkoncepcióra vonatkozó reformokat kellene végrehajtani, ezt azonban nem fogalmazza meg célként a minisztérium.

– Mire gondol pontosan?
– A szlovákiai konferencia előadóinak többsége is egyetértett abban, hogy először is a nyelvoktatás megrendelőinek (esetünkben az ukrán államnak, az Oktatási Minisztériumnak) kell tudatosítania, hogy a nyelvtanulás nem végcél. Az ukrán nyelv elsajátítása ugyanis nem cél, hanem nagyon fontos eszköz: eszköze a másik kultúra megismerésének,az ismeretszerzésnek, a társadalmi integrációnak. Az a nyelvoktatás,amely csupán nyelvet akar tanítani,nem lehet hatékony. Ha nem áll a középpontban a nyelvi ismeretek gyakorlati alkalmazhatósága, a nyelvoktatás nem lesz más, mint nagy mennyiségű elméleti ismeretanyag bemagolása, aminek nagy része gyorsan elfelejtésre kerül. Fel kell tennünk tehát az alapvető kérdést: mi a nyelvoktatás célja? A fő cél vajon a tantervben, a tankönyvben összefoglalt nagy mennyiségű elméleti tananyag megtanítása? Nyilván nem. Ha valóban azt akarjuk, hogy a nyelvet tanuló megtanuljon ukránul, hogy képes legyen használni a célnyelvet, akkor a nyelvoktatás célja az életben használható gyakorlati ismeretek átadása, a nyelvi helyzethez igazodó nyelvhasználat készségének kialakítása, a hétköznapokban alkalmazható kommunikatív stratégiák kialakításának segítése. S ha ez a cél, akkor ehhez kell igazítani a tantervet is. Jelenleg azonban nem ez a helyzet.

– Miért, a most használt tantervnek mi a célja?
– Erre nem tudok válaszolni, a tantervből ugyanis ez nem derül ki. A tanterv tele van nyelvtani ismerettel. Ha azonban a fentieket fogalmazzuk meg a nyelvoktatás fő céljaként, akkor a grammatikai ismeretek nagy részének ki kell kerülnie a tantervekből, tankönyvekből. A nyelvoktatás első éveiben egész egyszerűen nincs helye a nyelvtannak, az elméleti grammatikai tananyagnak, s később is csupán annyi grammatikára van szükség az iskolai órákon, ami a nyelvelsajátítást támogatja. A nyelvtani ismeretek öncélú oktatása és kikérdezése fölösleges. A nyelvtanulás motivációja is sokkal nagyobb volna,ha valós élethelyzetek megoldására, valóban a célnyelv alkalmazására használjuk a nyelvórát, nem pedig száraz, unalmas és a mindennapokban hasznavehetetlen tananyag bifláztatására.

– A beszélt nyelv oktatásának fontosságáról sokan beszélnek. De az ukrántanárok többsége azt mondja, hogy abban senki nem segíti őket, hogyan is kellene ezt csinálniuk.
– Az ukrántanárok felkészültsége is nagyon komoly probléma, amelyen szintén nem segíthet a tanterv elemzése. Mert a magyar iskolákban ukránt oktató pedagógusokat arra készítette fel a tanárképzés, hogy ukrán anyanyelvű gyerekek már meglévő anyanyelvi készségeit, tudását fejlesszék tovább, s nem arra, hogy a nyelvet nem beszélő, más anyanyelvű gyerekeket ukránul tanítsanak. Vagyis a nyelvoktatás reformját a tanárképzés gyökeres átalakításával kellene kezdeni. De hogy a kérdésére is válaszoljak: számos módszer, technika van arra, hogyan lehet funkcionálisan oktatni egy nyelvet. A szakoktatásban jól ismert például az úgynevezett „On-the-joblearning”, azaz a munka közben tanulás. A szakmunkás tanulókat a képzés során bevonják a termelésbe, hogy gyakorlati ismereteket és készségeket szerezzenek. A nyelvoktatásban is létjogosultsága van ennek. Gyakorlatilag ezt csináljuk, ha a nyelvórán azt gyakoroljuk, miként lehet az ukrán nyelvtudásunk révén megoldani felmerülő problémákat (például azt, hogyan kell kenyeret kérni a boltban, jegyet venni az autóbusz-állomáson, elmondani az orvosnál, mi fáj stb.). A valós életben soha nem lesz senkinek szüksége arra, hogy elemezzen egy többszörösen összetett mondatot, meghatározza, hímnemű vagy nőnemű-e egy főnév, megállapítsa egy adott szó szófaji hovatartozását vagy morfológiai szerkezetét. Annál gyakrabban kerül viszont olyan helyzetbe, amikor egy konkrét szituációban kell (vagy kellene) használnia az iskolában hosszú éveken át tanult ukrán nyelvet.

– Azt mondja tehát, hogy nem nyelvtant kell tanítani, hanem a nyelvet, a nyelv használatát.
– Meggyőződésem, hogy a cselekedtető nyelvoktatási módszert kellene alkalmazni, és már a tantervekben is ezt kellene kiemelni: azt kellene egyértelműen leírni a tantervben, hogy milyen nyelvi szituációk megoldására kell az iskolai nyelvoktatásnak felkészítenie a tanulókat. S mindezt szerepjátékokkal, valós élethelyzetek eljátszásával lehet elsajátítani, gyakorolni. Aktív, konkrét feladatok és problémák megoldására irányuló, a nyelv aktív használatára vonatkozó órai és házi feladatokra van szükség, s nem a nyelvtani ismeretek abszolút fölösleges bemagolására. Persze csak akkor, ha az a cél, hogy a kárpátaljai magyar gyerekek az iskolában megtanuljanak érteni, beszélni, olvasni, írni ukránul.

– Úgy gondolja tehát, hogy nem is kell nyelvtant tanítani az ukrán órákon a magyar gyerekeknek?
– Nem ezt mondtam. Lehet, s bizonyos fokig kell is grammatikát oktatni. A nyelvtani ismereteket taníthatjuk úgy, ahogyan most tesszük: megtanítunk számtalan nyelvtani szabályt, majd ezekre példákat hozunk fel. De úgy is lehet nyelvtant tanítani, hogy amikor a gyerek már tud kommunikálni az adott nyelven, akkor elmagyarázzuk neki, ezt vagy azt miért épp így mondjuk, s miért nem másként. Ahhoz hasonlóan, mint ahogyan az anyanyelvét sajátítja el az ember. Az iskolába lépő gyermek kiválóan kommunikál már az anyanyelvén, anélkül, hogy akár egyetlen nyelvtani szabályt tanítottak volna neki. A nyelv használata közben ugyanis alkalmazza ezeket a szabályokat, anélkül, hogy tudna a létezésükről. Az iskolában az anyanyelv órákon csak jóval később tanulja meg, hogy a nyelv szabályai miként működnek. A nyelvhasználata talán tudatosabbá válik a szabályok betanulásától, de nem azért tud beszélni ezen a nyelven (az anyanyelvén), mert ismeri ezeket a szabályokat, hanem azért, mert tudja használni a nyelvet a gyakorlatban. Jelenleg az iskolákban az ukrán nyelv oktatásakor nem a nyelv használatára helyezik a hangsúlyt, hanem arra, hogy az ukrán nyelvről minél több ismeretet sajátítson el a gyerek. Kicsit olyan ez, mintha a biciklizni vágyó gyereknek hosszasan magyaráznánk a kerékpár szerkezetéről, az egyensúly fizika törvényszerűségeiről stb., s azt várnánk, hogy mindezt elsajátítva máris tudjon biciklizni. Ahelyett, hogy felültetnénk a járgányra, és hagynánk, hogy kipróbálja, és hogy rájöjjön, hogyan is kell biciklizni.

– Az ukrántanárok gyakran panaszkodnak arra, hogy a gyerekeket nem érdekli az órák anyaga, nem motiváltak.
– Ha azt akarjuk, hogy a gyerekek motiváltak legyenek, hogy érdeklődjenek, hogy szeressenek ukránul tanulni, akkor hasznos és hasznosítható, a korosztályukhoz közel álló nyelvi formákat kell tanítanunk. Fel lehet kelteni az érdeklődést akár azzal is, hogy végre modern eszközöket is alkalmazunk az órákon. A mai fiatalok kommunikációs szokásai jelentősen mások, mint az előző nemzedékeké. A modern gyerekek, a legkisebbek is, teljes természetességgel használják a számítógépet, az internetet, a mobiltelefont, a közösségi fórumokat stb. Az olyan konkrét, a fiatalok által kedvelt eszközökkel végrehajtható feladatok, mint például„Keress egy ukrán nyelvű honlapon információt arról, hogy milyen filmeket vetítenek az odesszai mozikban!”, biztosan felkeltenék a gyerekek érdeklődését.

– Úgy látja tehát, hogy nem sok remény van arra, hogy az ukrán nyelv tantervének átszerkesztése révén jobb legyen a nyelvoktatás?
– Mindenképp elvégezzük a tanterv elemzését, de a kollégáimmal együtt az ukránnyelv-oktatás elvi alapjainak megváltoztatására teszünk elsősorban javaslatot. Szerintünk az iskolai nyelvoktatásnak nem elvont, közelebbről nem meghatározott nyelvtudást kell elvárnia a tanulóktól. A nyelvoktatásnak a nyelvtanuló szükségleteihez kell igazodnia: azt kell tanítani az iskolában,amire a gyereknek és a későbbi felnőttnek az iskolán kívül szüksége van, lesz. Olyan regiszterek, nyelvi elemek konkrét kommunikációs helyzetben való használatát kell megtanítani és gyakorolni, amelyek a mindennapokban való alkalmazása segíti a gyereket a hétköznapokban fellépő problémáinak a megoldásában. A tantervben helyet kell kapniuk az olyan témaköröknek, mint például az orvos-beteg kommunikáció, a hivatalnok-ügyfél szóbeli és írásbeli érintkezés, a bevásárlás, az sms-írás, internetes kapcsolatfelvétel stb. Számomra ugyanis megdöbbentő, hogy miközben az ukrán nyelv esetrendszerének oktatására sok órát szán a tanterv és a tankönyv, azt nem írja elő, hogy a magyar gyereket meg kell tanítani arra, hogy el tudja mondani az orvosnak, mije fáj, vagy hogy ki tudja hívni a mentőt, a tűzoltókat, a rendőrséget, ha épp erre van szükség. Biztos vagyok abban, hogy ennek több értelme van, mint annak, hogy a gyerekek órákon át mondatot elemeznek, mondatrészeket húznak alá, nyelvtani teszteket írnak az iskolában nyelvtanulás címén.

– Vagyis összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy idegen nyelvként kellene oktatni az ukránt a kárpátaljai magyaroknak?
– Mindegy, hogyan nevezzük. A lényeg, hogy értelmes, hasznosítható, gyakorlati értékkel bíró tudást közvetítsünk.

HAI

More in kisebbség, magyarság, oktatás
Már megint a „ruszin kérdés”

Azoknak, akik nem elégszenek meg annyi médiaizgalommal, amennyit az orosz fenyegetés és az országos gazdasági-politikai válság generál napjainkban, kiegészítésképpen javasolhatjuk...

Close