Idén is megválasztották Kárpátalja kedvenc magyar ajkú tanárát

A Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány (KFMA) szervezésében idén ötödik alkalommal választották meg a megye kedvenc magyar ajkú pedagógusait. A díjátadó ünnepségnek a beregszászi Pásztor Ferenc Közösségi Ház adott otthont december 9-én.

Az alkalmon emellett kárpátaljai magyar néptánccsoportok képviselői is átvehették az alapítvány által nekik megítélt támogatásokat.

Magyarország Beregszászi Konzulátusának nevében Békésyné dr. Lukács Angéla konzul asszony köszöntötte a jelenlévőket. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség képviseletében Szántó Edit, a szervezet beregszászi járási elnöke gratulált a díjazottaknak.

Perduk János, az alapítvány tanácsadója a felszólalásában szakmai javaslatokkal segítette a néptánccsoportok jelenlévő képviselőit a jövőbeni sikeres pályázás érdekében.

Fotó: Kovácsné Marton Zsóka

Kacsó András, a KFMA kuratóriumának elnöke köszöntő beszédében részletesen mesélt a támogatás történetéről.

– A támogatás Kiss Gyula, nyugalmazott ungvári angoltanár nagylelkű felajánlása, aki ma nyolcvanhat éves, és egy idősek otthonában él Magyarországon. Annak idején felajánlott az alapítványnak tízmillió forintot, hogy abból a kárpátaljai magyar néptáncoktatást, a magyar tannyelvű iskolák, óvodák pedagógusainak munkáját, valamint a rovásírás népszerűsítését támogassuk. Ezt az összeget sikerült lekötni, és ennek kamatja az egyik alapja annak, hogy pályázatokat lehet benyújtani az alapítványunkhoz ezekben a témákban. A legjobb tanárt úgy választja meg a kuratórium, hogy felkutatja a helyi versenyeken jó eredményeket elérő diákok felkészítőit. Ez talán nem tűnik igazságosnak, ezért ennek kiegészítéséül Kedvenc Tanárom címmel online-szavazást is indítottunk, ahol bárki benevezheti és szavazhat az oktatójára. Öt év alatt az alapítvány hatvanhat pedagógust, kilencvenkilenc tánccsoportot, tizennégy Kedvenc Tanárt, rovásírás témában pedig tíz személyt patronált – mondta el Kacsó András.
Hozzátette, a program támogatásához az ausztráliai magyarok, a magyar állam és további szponzorok is csatlakoztak, akiknek a segítségével öt év alatt tizennégy millió forint gyűlt össze. Az összegből 2017 folyamán nyíregyházi szakemberek képzést is tartottak kárpátaljai táncpedagógusok számára.

Fotó: Kovácsné Marton Zsóka

A Legjobb tanár díjjal a következő pedagógusok munkáját ismerték el: Jánosi Terézia, Kocsis Mária, Hnatik-Riskó Márta, Pataki-Dávid Szilvia, Petruska Marianna, Ruszka Erzsébet, Kovács Erzsébet, Huszti-Kacsur Andrea, Csetneki Adrienn, Szabó Éva, Király Katalin, Séra Viktória, Katona-Mironova Berta és Perdukné Lator Ilona.

A Kedvenc Tanárom 2017 internetes szavazás nyertesei és díjazottjai:

– óvónő kategóriában: Ircsák Katalin (Ungvári Csengőcske Óvoda),
– alsós tanító kategóriában: Gáspár Gabriella (Gyulai Általános Iskola),
– tanár kategóriában: Nagy Natália (Ungvári Nemzeti Egyetem).

Támogatásban részesült ifjúsági és tánccsoportok: a Bátyúi Középiskola csoportja, beregdédai Boróka, Beregvidéki Magyar Hagyományőrzők csoportja, beregújfalui Csillagszemek, barkaszói Piros Tulipán, tiszacsomai Piros Pántlika, a Gáti Kovács Vilmos Középiskola csoportja, huszti Nárcisz, mezőkaszonyi Bokréta, kígyósi Szederinda, nagygejőci Kincső, Nagypaládi Művészeti Iskola, nevetlenfalui Aranykalász, csonkapapi Margaréta, sárosoroszi Hangraforgó, szernyei Selyemfonál, szürtei Bokrétás, tiszaásványi Igazgyöngyök, tiszabökényi Tűzvirág, nagyszőlősi Tiszavirág, tiszaújhelyi Tiszavirág és a Verbőci Művészeti Iskola csoportja.

Az ünnepi rendezvény végén a beregszászi Rezeda néptáncegyüttes kiscsoportja színesítette az eseményt színvonalas néptánc- és népi játék bemutatójával.

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma