Informatikatermet adtak át a tiszaágteleki iskolában

Magyarország Ungvári Főkonzulátusának segítségével fontos fejlesztésre került sor a Tiszaágteleki Általános Iskolában: informatikai szaktantermet adtak át a tanintézmény elemi osztályainak helyet adó épületben április 7-én.

Az iskola – egy korábbi adomány részeként kapott – számítógépeinek üzembe helyezését az ungvári főkonzulátus anyagi támogatása, valamint a magyarországi Barvogroup informatikai vállalat munkatársainak önkéntes munkája tette lehetővé.

Partnerként vett részt a fejlesztésben az ungvári járási tanügyi osztály, mely az internethálózathoz való csatlakozás feltételeit biztosította.

Buhajla József főkonzul üdvözlő beszédében elsősorban a tenni akarás és a baráti összefogás jelentőségét emelte ki az informatikaterem létrehozása kapcsán. Kifejezte abbéli reményét, hogy a mostani fejlesztés elősegíti a tanulók informatikai képzését, vonzóbbá, érdekesebbé teszi számukra az ismeretszerzést.

A főkonzulátus már a korábbi években is támogatta a többségében roma gyermekek által látogatott iskolát, s a jövőben is segíteni kívánja az infrastruktúra fejlesztését.

Úr Viktor, a tiszaágteleki iskola igazgatója köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vállaltak a projekt megvalósításában. Külön kiemelte a magyar kormány részéről érkező rendszeres segítségnyújtás jelentőségét, s nem titkolva a nehézségeket, a további együttműködés szükségességét hangsúlyozta.

Az egybegyűlteket Marianna Mihajlisin, a járási tanügyi osztály vezetője, Ráti Éva, a járási közigazgatás helyettes vezetője, valamint Torma László, Tiszaágtelek polgármestere köszöntötte.

Ezt követően az iskolások versekből és dalokból összeállított tartalmas műsorral kedveskedtek a vendégeknek, majd birtokba vették az új informatikai szaktantermet.

H. T.
Kárpátalja.ma