Ingyenes angol klub egy amerikai házaspárral Beregszászban

Eric Hoeksema és felesége, Stacey segítségével idén harmadik éve ingyenes angol klub keretében fejleszthetik angol nyelvtudásukat a kárpátaljaiak.

A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet közreműködésével a házaspár május 17-ig minden hét szerdáján tart foglalkozásokat Beregszászban. Fél öttől a gyerekeket várják, míg fél hattól a tizennégy év fölötti fiatalokat és felnőtteket. A képzések helyszíne a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének harmadik szintjén található Fodó Sándor Kulturális Központ. A felnőtt csoporttal alkalmanként egy-egy témakört járnak körül a kommunikációra építve, míg a gyerekekkel játékos formában, énekek tanulásával, videók nézésével próbálják gyakorolni az angol nyelvet. Idén az első órákat január 25-én tartották meg. A foglalkozásokhoz májusig bármikor lehet csatlakozni. A nyelvtanulás mellett a résztvevők egy jó közösséghez is tartozhatnak.

Mint azt megtudtuk, Eric Hoeksema tizenkét évvel ezelőtt egy diákcsoport tagjaként érkezett Kárpátaljára. Azóta nyelvtáborok és szakkörök vezetője. Felesége öt éve csatlakozott hozzá a tanításban, idén pedig már kisfiuk, Hans is velük tart az alkalmakra. Kárpátaljai tartózkodásuk ideje alatt Péterfalván élnek. Az angol klub után nyáron még Kárpátalján, Magyarországon és Horvátországban vesznek részt különböző nyelvtáborokban, majd ősszel hazautaznak Észak-Karolinába.

Eric elmondta, hogy nagyon tetszik nekik Kárpátalja és a helyi emberek, az itt töltött évek alatt sok barátjuk lett. A magyar kultúra, illetve a magyar konyha pedig ugyancsak elnyerték tetszésüket.

Sütő Éva

Kárpátalja.ma