Interaktív rendszerrel gazdagodott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola

Hivatalosan is átadásra került hétfő délután az a videokonferencia-berendezés, amelyet a gödöllői Szent István Egyetem adományozott a beregszászi főiskola számára.

A rögtönzött sajtókonferencián Fodor Gyula, a II. Rákóczi Ferenc Főiskola rektorhelyettese köszöntötte a résztvevőket.

Fodor Gyula beszédében elmondta, hogy a berendezéssel időt, energiát, pénzt, utazást lehet megtakarítani, valamint lehetővé válik az interaktív kommunikáció tanár-diák és diák-diák között.

Ezt követően a vendégek bemutatására került sor. Az átadáson jelen volt Székely Erika, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Vidékfejlesztési és Szaktanácsadási igazgatója, az adományozók részéről Magyar Ferenc, a Szent István Egyetem stratégiai és koordinációs igazgatója, Balog Eszter, a Szent István Egyetem Kárpát-medencei Agrár- és Vidékfejlesztési Innovációs Központjának vezetője, valamint a befogadó intézmény részéről Orosz Ildikó, a II. RFKMF rektora.

Elsőként Magyar Ferenc kapott szót, aki örömét fejezte ki aziránt, hogy az Emberi Erőforrások és a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával átadhatták a berendezést. Hangsúlyozta, hogy a Szent István Egyetem az egyetlen olyan magyarországi tanintézmény, amely minden külhoni területen rendelkezik valamilyen képzéssel, képzési központtal. Az a tradicionális minőség, amelyet az egyetem képzésében mindig is magáénak vallott, most kiegészül a 21. század által biztosított technikai lehetőségekkel. Hozzátette, ezzel a modern berendezéssel is a külföldi honfitársak szülőföldön való boldogulását szeretnék segíteni.

Orosz Ildikó, a főiskola elnök asszonya szerint ez az alkalom egy új lehetőséget nyitott meg, hiszen minket is utolértek a filmek víziói, melyeket évtizedekkel ezelőtt láttunk, mondta. Lehet videokonferenciát tartani, és már nem kell utazni egyik helyről a másikra, hogy szemtől szemben tanácskozzunk. Köszönetét fejezte ki az ajándék iránt, és reményét, hogy a rendszert mindannyian hosszú távon használjuk majd.

atadas_2

Az együttműködés aláírását követően Pallay Ferenc, a II. RFKMF informatikusa segített a rögtönzött kapcsolatteremtésben a budai campussal, valamint a gödöllői, csíkszeredai és a zentai interaktív intézményekkel. Orosz Ildikó rektor asszony és Magyar Ferenc közösen köszöntötte a Kárpát-medence társintézményeit, végül rövid bemutatkozás során megismerhettük az épp bejelentkező kollégákat. Így a berendezés tesztelése sikerrel járt.

Tóth Tímea

Kárpátalja.ma