Ismét magyar és ukrán nyelvtanfolyamok valósulnak meg a Rákóczi-főiskola szervezésében

2018 novemberében 5. alkalommal is meghirdetésre kerültek a magyar nyelvtanfolyamok a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola szervezésében. Jelentkezni 2018. november 15. – 2018. december 15. között volt lehetőség. Ez idő alatt 3005 fő nyújtotta be jelentkezését. Közülük 1565 fő először jelentkezett a tanfolyamra, 1440 fő pedig már korábban is részt vett azok valamelyikén. 76 szakképzett tanár bevonásával 198 csoport lett kialakítva. 107 csoportban kezdő, 91-ben haladó szinten sajátíthatják el a magyar nyelvet a jelentkezettek 2019. január 19-től, csoportonként 120 órában. Kárpátalján kívül Kijevben egy és Ivano-Frankivszkban indult három csoport.

2019 márciusában a Munkácsi Sportakadémia vezetősége kérelemmel fordult a Főiskola rektorához, hogy sportolóik számára biztosítsa a magyar nyelvtanulás lehetőségét. Így 2019 áprilisától 105 fő számára 7 csoportban Munkácson és Dercenben elindultak a tanfolyamok, két szakember bevonásával.

Jelenleg Kárpátalján 12 járásban, 37 településen, 49 helyszínen zajlanak a foglalkozások. 36 csoportban (28 kezdő, 8 haladó) gyerekek tanulnak, összesen 664 fő.

A legfiatalabb tanuló 5, a legidősebb 82 éves. A legtöbben idén is az ungvári járásból jelentkeztek, összesen 1126 fő, ebből Ungvár városában 1064 fő. Foglalkozásukra való tekintettel a jelentkezettek között vannak: közgazdászok, könyvelők, orvosok, jogászok, tanárok, iskolás tanulók, egyetemi hallgatók, mérnökök, magánvállalkozók stb.

2016 márciusa – 2019 áprilisa között az alábbiak szerint alakultak a magyar tanfolyamokra jelentkezettek számadatai:

Turnus A megvalósítás dátuma Jelentkezettek létszáma Tanúsítványra jogosultak létszáma Óraszám
1. 2016. május 7. – 2016. december 10. 2064 1136 120
2. 2016. december 1. – 2017. április vége 3605 3197 78
2017. április – június (a rendszerben lévők számára lett felajánlva, azaz nem új jelentkezők számára lett meghirdetve) 3197 2287 42
3. 2017. július 1. – december 16. 4169 2503 120
4. 2018. február 3. – október 20. 3997

 

2344 (ebből 920 fő 220 órát teljesített)

120
2018. június 1. – október 20. (a rendszerben lévők számára lett felajánlva, azaz nem új jelentkezők számára lett meghirdetve) 1305 100
5. 2019. január 19. – október 20. 3110 A tanúsítványátadóra 2019. október 30-án kerül sor. A végzettek száma október 20-ra várható. 120
  Mindösszesen

21 447

 

11 467  

2018 decemberében első alkalommal nyílt lehetőség ukrán, mint idegen nyelv tanfolyamra való jelentkezésre Kárpátalja-szerte. Jelentkezni 2018. december 3-tól december 18-ig lehetett. Ez idő alatt 461 fő nyújtotta be jelentkezését. Közülük 349 gyerek és 112 felnőtt. 29 csoport lett kialakítva, 17 szakképzett tanár bevonásával, 9 településen kezdődtek meg a foglalkozások 2019. január 19-én, csoportonként 120 órában. 6 csoportban felnőttek (4 csoport Beregszászon, 1 Dercenben, 1 Dédában), 23 csoportban gyerekek tanulnak (22 csoportban kezdő, 1 csoportban haladó szinten).

2019. március 1. – április 1. között ismét meghirdetésre kerültek az ukrán, mint idegen nyelv tanfolyamok, mely idő alatt 104 fő jelezte tanulási szándékát. Így ők április folyamán 6 csoportban 6 tanár bevonásával kezdhetik meg a nyelvtanulást: Badalóban, Beregszászon, Mezőváriban, Nagydobronyban.

Az ukrán tanfolyamokra összesen 565 fő jelentkezett. Számukra összesen 35 csoport lett kialakítva, ők 21 szakképzett tanártól sajátíthatják el az államnyelvet, összesen 12 településen.

A legfiatalabb 5, a legidősebb tanuló 65 éves. Legtöbben 93 fő Nagypaládon sajátíthatja el a nyelvet. Foglalkozásukra való tekintettel a jelentkezettek között vannak: tanulók, könyvelők, tanárok, egyetemi hallgatók, óvónők.

A fentieknek megfelelően 2019. január – október között az ukrán és magyar tanfolyamokon összesen 49 településen, 3675 fő, 240 csoportban, 97 tanár bevonásával sajátíthatja el a választott nyelvet. A tanfolyamok október 20-án záródnak. Az ünnepélyes tanúsítványátadóra 2019. október 30-án kerül sor.

A tanfolyamok anyagi támogatását a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. biztosítja.

Ezúton is sok sikert kívánunk a nyelvtanuláshoz minden kedves hallgatónknak!

Váradi Natália,
a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
Felnőttképzési Központ vezetője