Karácsonyi ünnepség Nagypaládon

Ki gondolta volna harminc évvel ezelőtt, hogy szülőföldünk bármelyik iskolájában karácsonyi ünnepségre kerüljön sor? Elpusztíthatatlannak tűnt a Szovjetunió, megdönthetetlennek a vallást is üldöző kommunista rezsim. Ám a Mindenható megmutatta, hogy egy isten- és emberellenes szuperhatalmat is el lehet söpörni, s a tanintézetek kapui újból megnyílnak a keresztyénség/kereszténység előtt.
Így vált lehetségessé, hogy egyházi ünnepeink alkalmából rendezvényeket tartsanak oktatási intézményeinkben, s ezek sorában – 2012. de­cember 23-án – a Nagypaládi Móricz Zsigmond Középiskolában karácsonyi ünnepséget rendezzen a KMKSZ helybeli alapszervezete és a helyi református egyházközség.

Az emberi lelkeket égi szférákba emelő csodálatos Csendes éj közös eléneklése után Illés Katalin, a Nagypaládi KMKSZ-alapszervezet elnöke üdvözölte a megjelenteket, köztük Barta Józsefet, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnökét, Virág Lászlót, a KMKSZ Tiszapéterfalvai Alapszervezetének elnökét, Bíró Irmát, a KMKSZ Fertősalmási Alapszervezetének elnökét, valamint a rendezvény helyszínét biztosító Sőtér Géza iskolaigazgatót. Majd az ünnep kapcsán Isten hatalmáról szólt, aki mindannyiunk erőforrása, aki nélkül nincs sem élet, sem békesség, sem szabadság, sem igazság. A belőle áradó szeretet pedig egyesít testvért a testvérrel, gyermeket a szülővel, sőt az ellenségeket is barátokká teheti, békességet teremt, s erőt ad a leggyengébbeknek is. Majd arra kérte a jelenlévőket, hogy az ünnep jegyében nézzen mindenki a szívébe, bocsássunk meg egymásnak, távozzon el tőlünk a keserűség, a harag és a békétlenség, s ezek helyett költözzön bensőnkbe a szeretet.

Mecséry Károly tiszteletes, a helybeli református egyházközség lelkipásztora kifejtette, miszerint karácsonykor nem az ajándék, nem is a megterített asztal a legfontosabb, hanem Jézus, aki örömöt, fényt, békét visz oda, ahol befogadják. Ő tanít minket szeretni, szolgálni, megbocsátani. Benne öltött testet Isten szeretete, aki egyszülött fiát adta ezért a bűnnel telt világért, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Barta József elnök úr leszögezte: az atyafiúi szeretet azt jelenti, hogy nyitott lélekkel forduljunk mindenkihez, figyeljünk egymásra, vigasztaljuk balsorsukban a bánatos szívűeket, enyhítsük fájdalmukat. S osztozzunk egymás örömeiben is, sőt szerezzünk örömöt embertársainknak. Végezetül jelképes ajándékokként a karácsony hangulatához illő gyertyával és angyalszobrocskával lepte meg az egybegyűlteket, s édességeket nyújtott át az ünnepi műsorukat előadó gyermekeknek, fiataloknak.

A felszólalásokat követően a felnövekvő nemzedék tagjai léptek a közönség elé, ünnepi hangulatot lopva a megjelentek szívébe. A helybeli fiatalok által alkotott Hozsánna Egyházi Énekegyüttes előadásában tiszta hangon és tiszta lélekkel csendült fel a Mindenhatót jótéteményeiért magasztaló Mennyben lakó én Istenem, a Megváltó világrajövetelének örömüzenetét zengő Boldog Karácsonyt!, a Halleluja, valamint a Fejet hajt a mindenség c. ének. Illés Nikolett és László Vivien gitárkísérettel adta elő Pál apostol korinthusbeliekhez írt első levele 13. fejezetének (közismert nevén A szeretet himnuszának) a zenés feldolgozását, énekelve az igaz szeretetről, mely mindent remél, mindent hisz, mindent eltűr, és soha el nem fogy. A helybeli gyermekekből álló betlehemes csoport betlehemes játékot mutatott be, felidézve a kétezer-tizenkét évvel ezelőtti, új korszakot nyitó első karácsonyeste varázsát. A Nagypaládi Református Egyházközség ifjúsági csoportjának a tagjai pantomimjátékot adtak elő arról, mennyit adunk át, s mennyit kell átadni az életünkből a mindnyájunkat éltető Istennek. A vallásos tárgyú költemények sorában a gyülekezet több fiatal tagja – Deák Nándor, Nagy Barbara, Deák István, Mecséry Abigél és Sőtér Hajnalka – elszavalta Ván Demeter Legyetek csendben, Venyercán László Hol a Gyermek megszületett, Dutka Ákos Karácsonyi beszélgetés az Úr Jézussal 1923-ban, Füle Lajos Visszajön, illetve Balassa Katalin Üdvözlet az álmokat elhozónak című versét. A felemelően szép, s a megjelenteket a karácsony eljövetelére lélekben felkészítő ünnepi műsor záróakkordjaként pedig Illés Nikolett előadta a Biblia igéiből összeállított, Az Atya szerelmes levele c. művet, melyet végighallgatva az egybegyűltek elgondolkodhattak azon, hogy Isten nem haraggal, hanem teljes szertetettel tekint le ránk. Mennyei atyaként többet ad, mint földi apánk, sohasem un bele abba, hogy jót tegyen velünk, meghallgatja szívünk kéréseit, és örök életet akar adni nekünk. Minden nyomorúságunkban megvigasztal, összes fájdalmunktól megszabadít, s hív minket, hogy menjünk hozzá, az atyai házba.

A rendezvény végén Illés Katalin elnök asszony áldott, békés karácsonyt kívánt a megjelenteknek.

Lajos Mihály
Kárpátalja