Karrierbörze Ungváron

Az Ungvári Városi Foglalkoztatási Központban „Építs karriert itthon” mottóval tartottak nyílt napot. A rendezvényen hat felsőfokú tanintézmény mutatkozott be.

A középiskolák tanulói megismerkedhettek a továbbtanulási lehetőségekkel. A házigazda jogán Jurij Fuscsics, a Kárpátaljai Megyei Foglalkoztatási Központ igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. A program célja, hogy segítséget nyújtson az iskolásoknak a képzési rendszerben való eligazodásban, a megfelelő szakma, illetve tanintézmény kiválasztásában. Mindez hozzájárul a fiatalok eredményes bekapcsolódásához a munka világába, valamint támogatást nyújt a pályaorientáció megerősítéséhez mind egyéni, mind intézményi szinten – mondta a vezető. A rendezvényen jelen volt Olekszandr Bilak, a város alpolgármestere és Jurij Mandics városi képviselő is, akik köszönetet mondtak a központ dolgozóinak, hiszen sajátos hidat képeznek a pályakezdők, a munkanélküliek és az intézmények, vállalatok között.

A felső osztályos tanulók pedagógusok kíséretében érkeztek a központ információs napjára. Bemutatkozott többek között az Ungvári Nemzeti Egyetem, a Kereskedelmi-Közgazdasági Főiskola, a Kelet-Európai Szlavisztikai Egyetem, a Kereskedelmi-Közgazdasági Koledzs és néhány szakközépiskola. Az intézmények önálló standokon szórólapjaikkal, képzési tájékoztatóikkal, a képzésekről szóló újságokkal, a diákok által előállított termékekkel és személyes információnyújtással várták az érdeklődőket. A tanintézmények munkatársai válaszoltak a gyerekek kérdéseire. A rendezvény egyik újdonsága, hogy a bemutatkozó tanintézményekben tanuló diákok is jelen voltak, akik megosztották személyes tapasztalataikat. Így az iskolások különböző megközelítésből kaptak betekintést a továbbtanulási és a szakmaválasztási lehetőségeket illetően.

Napjainkban gyerekeknek és szülőknek egyaránt sok fejtörést okoz a továbbtanulási lehetőségek közül megtalálni a megfelelőt. Fel kell készíteni a felnövekvő nemzedéket arra is, hogy életük során többször kell majd új dolgokat megtanulniuk. Az a tudás, amellyel akkor rendelkeznek, amikor befejezik az iskolát, gyorsan fejlődő világunkban hamar elévül, de ez nem jelenthet problémát, ha megvan az a képességük, hogy megtalálják a kínálkozó lehetőségeket, és a munkaerőpiacon aktuális keresletnek megfelelően képezzék magukat, tanuljanak. Ebben próbáltak segíteni a központban tartott rendezvényen.

Rehó Viktória