Kazinczy szépkiejtési verseny Tiszaújlakon

A Kazinczy szépkiejtési verseny nagyszőlősi járási középdöntőjét február 4-én, szombaton rendezték meg. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által szervezett megmérettetésnek idén is a Tiszaújlaki 2. Számú Széchenyi István Középiskola adott otthont.

A verseny elején Kolozsvári Erzsébet, a középiskola magyar szakos tanárnője köszöntötte a diákokat. Nyitóbeszédében emlékeztette az indulókat arra, hogy mi a célja a versenynek, és hogy hogyan kapcsolódik Kazinczy Ferenc személyéhez. Hangsúlyozta a magyar nyelv és kultúra ápolásának fontosságát.

A tanulók először a szabadon választott szöveggel álltak az öttagú zsűri elé. A választott szövegek is bizonyították nyelvünk választékosságát és szépségét. A szövegek között Boldizsár Ildikó, Deme László, Z. Szabó László, Hernádi Sándor, Kosztolányi Dezső írásaival találkozhattunk. Ezt a kötelező szöveg előadása követte, mely idén Fekete István Tüskevár című regényének egy részlete volt.

Ezt követően a zsűri összegezte a pontszámokat. Az eredményhirdetés előtt Illyés István, a zsűri elnöke megosztotta a jelenlévőkkel az előadásokkal kapcsolatos észrevételeit, gondolatait. Felhívta a diákok figyelmét azokra a hibákra, amelyeket az olvasás során vétettek.

Az összegyűjtött pontszámok alapján első helyezett lett Rajó Nikolett, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum 8. osztályos tanulója, második helyezett Szkoromoszlai Kamilla, a karácsfalvai líceum 9. osztályos tanulója, a harmadik helyet Illés Ketrin, a Nagypaládi Móricz Zsigmond Középiskola 9. osztályos tanulója szerezte meg. A Nagyszőlősi járást az első két helyezett képviseli a megyei döntőn, melyet Nagydobronyban tartanak február 18-án.

Kárpátalja.ma