Kazinczy szépkiejtési verseny

Február 18-án a Nagydobronyi Középiskolában került megrendezésre a Kazinczy szépkiejtési verseny megyei döntője a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében. A megmérettetésen a járási középdöntők legjobbjai vehettek részt 7–9. és 10–11. osztályos korcsoportban.

A versenyt Kántor József, az iskola igazgatója nyitotta meg. Beszédében kiemelte, hogy a megmérettetés alatt lélekben a jóra és szépre fognak összpontosítani.
Ezt követte Katona-Mironova Bertának, az iskola igazgatóhelyettesének köszöntője. A versenyt megtisztelte jelenlétével Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetségének (ASZ) elnöke, Kovács Zsuzsanna, az Anyanyelvápolók Szövetségének tagja, dr. Györke Magdolna, az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar filológiai tanszékének docense, Szántó Edit, az Anyanyelvápolók Kárpátaljai Szövetségének elnöke, Braun Éva, a Megyei Pedagógus- továbbképző Intézet módszertani szaktanácsadója , Gazda Erzsébet, a Kárpátaljai Református Egyház oktatási szaktanácsadója, Kerekes Barnabás, az Anyanyelvápolók Szövetségének alelnöke, Berki Károly, a KMPSZ módszertani központjának vezetője.

A vendégek köszöntése után a Nagydobronyi Középiskola diákjainak verses, zenés, táncos előadásával vette kezdetét az idei verseny. A változatos és szép műsor után Berki Károly köszöntötte a versenyzőket. Beszédében kiemelte, hogy sokat kell tenni napjainkban a magyar szó megőrzéséért, de ez a mi feladatunk, amiért küzdeni kell.

Kazinczy verseny 1
Szántó Edit nyitóbeszédében kitért az anyanyelvápolás fontosságára, megemlékezett Kazinczy Ferenc munkásságáról. Hangsúlyozta, hogy vigyázni kell a magyar nyelv ügyére.

Juhász Judit, a zsűri elnöke megköszönte a meghívást és a szívélyes fogadtatást az iskola részéről. Kiemelte, hogy a diákok színes, emelkedett előadása is mutatja, hogy egy közös célért gyűltünk ma össze, ez pedig a nyelvünk ápolása. ,,A legnagyobb bátorság a remény” – idézte Illyés Gyula szavait. Ez éltessen bennünket is, mondta Juhász Judit.

Ezek után kezdetét vette a megmérettetés. Első körben a szabadon választott szöveget olvasták fel a tanulók. Először a 7–9., majd a 10–11. osztályos korcsoport. Ezt követően egy írásbeli feladatot oldottak meg a tanulók, majd kezdetét vette a kötelező szöveg felolvasása.

Idén az idősebb korosztály Kosztolányi Dezső Kazinczy Ferenc című írásának egy részletét, a 7–9. osztályosok pedig Wass Albert Igazság című szövegét olvasták fel.

KAZINCZY 2

A verseny végén a zsűri összegezte a pontszámokat, majd Juhász Judit, a bíráló bizottság elnöke ismertette az eredményeket.

A 7–9. osztályos korcsoportban a következő eredmények születtek:

1. Pekárovics Alex, az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Középiskola tanulója,
Deák Alexandra, a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola tanulója
2. Jánosi Annamária, a Mezőkaszonyi Középiskola tanulója
3. Katona Eszter, a Nagydobronyi Középiskola tanulója,
Jávorszky Dániel, a Tiszaágteleki Általános Iskola tanulója

A 10–11. osztályos korcsoportban:

1. Katona Veronika, a Nagydobronyi Középiskola tanulója
2. Hidi Erika Petra, a Nagydobronyi Középiskola tanulója
3. Szilvási Boglárka, a Nagyberegi Református Líceum tanulója
4. Barta Anna, a Nagyberegi Református Líceum tanulója
5. Csákány Viktória, a Kisgejőci Oktatási-Nevelési Komplexum tanulója
6. Csizsevszki Adrián, az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Középiskola tanulója

A fent említett hat tanuló képviselheti Kárpátalját Győrben, az országos döntőn.

Az eredményhirdetés után Kerekes Barnabás osztotta meg a versennyel kapcsolatos észrevételeit a diákokkal és még számos sikert kívánt számukra a későbbiekben.

A verseny végén az iskola igazgatóhelyettese köszönte meg a vendégeknek a jelenlétet.

 

Illyés István 

Kárpátalja.ma