Képzéssel az iskolai erőszak ellen – Kárpátalján is

Az erőszak megértése és megelőzése fiatalok körében címmel március 6. és 8. között képzést szervezett a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ). A háromnapos programnak a Nagyberegi Református Líceum adott otthont.

kepzes_bereg_02Számos pályázati lehetőség adott azok számára, akik valami értékessel szeretnének hozzájárulni közösségük építéséhez. A KRISZ az Understand and Prevent Violence Among Youth (Uvia Youth) négy határ menti program keretein belül valósíthatta meg a nevezett képzést. Ehhez az anyagi hátteret a HUSKROUA 1101/037 pályázat biztosította. Az Uvia Youth az erőszak megértésére, megelőzésére és kezelésére kifejlesztett program. A Nagyberegen megszervezett esemény olyan pedagógusokat és gyerekmunkásokat célzott, akik a mindennapi életben hatni tudnak a környezetükre, az iskoláskorú és idősebb fiatalokra. Nyolc kárpátaljai, az élménypedagógiában és az Uvia Youth programban jártas tréner foglalkozott a résztvevőkkel, név szerint Gogola István, Laskoti Zoltán, Zilahi Réka, Olasz Tímea, Pusztai-Tárczy Beatrix, Sárközi Andrea, Tihor Melinda és Szpacsinszka Katalin. Az összeszokott csapat hosszasan készült a képzés lebonyolítására: az Uvia Youth Kárpát-medencére kiterjedő volta lehetővé tette, hogy más vidékek trénereivel készüljenek a regionális képzésekre. Ebben segítségükre volt a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely két trénere, Bányai Sándor és Kovács Nikoletta.
kepzes_bereg_033A nagyberegi képzésen naponta több, egymásra épülő blokkból álló foglalkozás várta a fejlődni vágyókat, melyeket feldolgozó beszélgetés zárt. A részt vevő pedagógusok felé az a kérés, hogy munkahelyükön, közösségükben a tanultak alapján tartsanak egy négyórás foglalkozássorozatot. A képzés végén a résztvevők tanúsítványokat kaptak annak elvégzéséről.
Az Uvia Youth program trénerei szakmai beszámolóval és konferenciával zárják továbbképzésüket Budapesten. Ezt követően Kárpátalja hivatalosan is nyolc önálló erőszak-megelőző trénerrel lesz gazdagabb.

Kocsis Julianna
Fotó: Sárközi Andrea

Kárpátalja.ma