Kevesebben buktak meg, de az eredmények rosszabbak, mint tavaly

A végéhez közeledik az emelt szintű érettségi és felvételi tesztek megírásának időszaka. Az ukrán sajtó idén is értékelte a vizsgaidőszakot.
Összességében elmondható, hogy a diákok valamivel gyengébben teljesítettek idén, mint az elmúlt esztendőben. Azok száma például, akik 180 és 199,5 pont közötti eredményt értek el, csekély mértékben ugyan (0,08-0,9 százalék), de mégiscsak csökkent szinte minden tárgy esetében. Ugyanakkor valamivel kevesebben voltak azok is, akik nem érték el a 124 pontos alsó teljesítményhatárt. Például angol nyelvből a tavalyi 9,34 százalékról 8,64-re esett vissza a bukottak aránya, Ukrajna történetéből pedig 9,8-ról 9,15-re. Kivételt e tekintetben csupán a fizika és a matematika jelentett, mely tárgyak esetében több mint egy százalékkal nőtt azok száma, akik nem birkóztak meg a feladatokkal. Érdekes, hogy ugyanakkor éppen matematikából nőtt valamelyest (0,04 százalékkal) azok száma, akik elérték a maximális 200 pontot.
Idén 2009 óta először ismét vizsgázhattak a diákok világtörténelemből. Az érettségizők legnagyobb része (43,53 százalék) jól teljesített, 150,5 és 180 pont közötti eredményt értek el. Ugyanakkor az átlagosnál valamivel többen voltak – 9,44 százalék – azok, akik nem érték el a 124 pontos alsó határt. A többi tárgy esetében ez a mutató 8,2 és 9,3 százalék között ingadozott.
Sajtóvélemények szerint nem mondható el, hogy az emelt szintű érettségit zökkenőmentesen sikerült lebonyolítani, ezúttal is sok volt a panasz, az észrevétel. Idén első alkalommal használtak a vizsgaközpontokban nagy számban fémdetektorokat, hogy leleplezzék azokat a diákokat, akik mobiltelefont próbáltak meg becsempészni a vizsgára. Azonban távolról sem volt tisztában minden szervező azzal, miként kellene szabályszerűen és hatékonyan használni e készülékeket, amelyek a telefonokon kívül minden egyéb fémből készült tárgyat is kimutatnak. Sok esetben a szervezők azt sem tudták, mi az eljárás olyankor, ha telefont találnak a vizsgázónál, így a rajtakapott diákok nemegyszer mégis megírhatták a tesztet – jelentette a segodnya.ua.
A legnagyobb felháborodást azonban nem ezek az akciófilmeket idéző biztonsági intézkedések váltották ki, hanem a tesztekben felfedezett hibák, elírások, illetve az előző évi tesztekből és az idei próbatesztekből átkerült, ismétlődő feladatok. Az egyik ilyen elírás következtében például a biológia teszt egyik kérdésére a megadottak közül két válaszlehetőség is megfelelt, holott csak egynek kellett volna helyesnek lennie. Az illetékeseknek végül döntést kellett hozniuk arról, hogy mindkét válaszlehetőséget elfogadják – írta a portál.
A diákok ugyanakkor a megszigorított biztonsági intézkedések ellenére gyakrabban vétettek idén a vizsgaszabályzat ellen, mint az elmúlt években. Míg 2010-ben mobiltelefon jelenléte miatt 180 vizsgamunkát érvénytelenítettek, tavaly pedig 129-et, addig idén mintegy 360-at. Az igazi kihívást azonban az az előre megfontolt szándékkal elkövetett akció jelentette a hatóságok számára, amikor a diákok hírközlési eszközök felhasználásával közzétették a vizsgafeladatokat a világhálón, a közösségi oldalakon. Az emelt szintű érettségi ukrajnai bevezetése óta először fordult elő, hogy a vizsgafeladatok matematikából még a tesztek megírásának idején megjelentek a neten.
A tesztírást nyomon követő civil szervezetek szerint ugyanakkor a felvételizők egyéb módokon is számos alkalommal vétettek a szabályok ellen. Így például gyakori volt, hogy a vizsgázók késve jelentek meg a vizsgaközpontokban, illetve nem vitték magukkal a szükséges dokumentumokat, továbbá a mobiltelefonon kívül sokszor éltek a puskázás hagyományos eszközeivel is, amibe nemegyszer bele is buktak – írta a korrespondent.net.

zzz
Kárpátalja