Kezdetét vette az elektronikus tehetséggondozó program

A Szilencium elektronikus tehetséggondozó program egy internetes online fejlesztés, amely sok ezer tematikusan összeállított feladattal készíti fel a diákokat például az emelt szintű érettségi vizsgára, de az általános és középiskolásokat is korszerű módszerekkel zárkóztatja fel. Versenyt hirdettünk, melyre az alábbi korcsoportokhoz tartozó fiatalok jelentkezését vártuk:
5-6. osztály, 7-9.osztály, 10-11. osztály.

A program ötletgazdája dr. Szilágyi Barnabás volt, akinek nevéhez kapcsolódik a MENTORS és SZILENCIUM oktatási tehetséggondozást szolgáltató online felület létrehozása.

Az elektronikus tehetséggondozás és a verseny három tantárgyból tevődik össze:
1. magyar nyelv
2. angol nyelv
3. matematika

Előnye, hogy a diákok egyénileg, egyéni tempóban tudnak haladni és fejlődni.

Egy tanuló akár mindegyik tantárgyból megmérettetheti magát.

A 2018/2019-es tanévben összesen 126 tanuló jelentkezett be a bátyúi, beregszászi és nagydobronyi körzetből.

A verseny első fordulója 2018. december 11-én vette kezdetét.

A további foglalkozások az alábbi időpontokban zajlanak majd:
1. 2019. január 15.
2. 2019. február 12.
3. 2019. március 12.
4. 2019. április 19.
5. 2019. május 7.

A nyilvános, papír alapú versenyre 2019. május 27-én kerül sor.

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány sikeres versenyzést kíván minden résztvevőnek.

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány