Kibővült, megújult a tiszaásványi óvoda

A magyar kormány óvodafejlesztési programjának köszönhetően teljes körűen felújították Tiszaásvány óvodáját. Az átalakításokat elsősorban az indokolta, hogy több férőhelyre volt szükség a két csoporttal működő óvodában. A felújított, átalakított és kerti pavilonnal is bővített épület immár három óvodai csoportnak biztosíthat helyet.

Az óvoda július 19-i ünnepélyes átadásán Bezzeg Tamás konzul kifejtette: a gyermekek neveléséhez és oktatásához nélkülözhetetlen a megfelelően felszerelt, komfortos környezet és a képzett szakmai háttér. A magyar kormány ennek jegyében támogatja a kárpátaljai oktatási intézmények felújítását, illetve építését, bízva abban, hogy ezzel a helyi magyarság szülőföldön maradását segíti.

Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és megyei tanács elnökhelyettese elmondta: az anyaországból érkező támogatásokra adható adekvát válasz az, hogy érdemesnek bizonyulunk a nagylelkű segítségre. Közös erőfeszítéssel jobb életet, szebb jövőt építhetünk – hangsúlyozta a politikus.

Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke az intézmény történetét felvázolva emlékeztetett rá: harmadszor avatnak óvodát Tiszaásványban. Az első felújítás a Julianus Barát Alapítvány támogatásával valósult meg, majd a magyar kormány által meghirdetett Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében elvégezték a legfontosabb javítási munkálatokat, kicserélték a bútorzatot, valamint technikai eszközökkel szerelték fel az óvodát.

A program második ütemében pedig teljes körűen felújították, illetve kibővítették az épületet.

Az elnök asszony hangsúlyozta, hogy ez a jelentős fejlesztés a nemzeti összetartozás jegyében valósult meg. „A mi feladatunk, hogy igazoljuk, nem ablakon kidobott pénz a magyar kormány támogatása, s készek vagyunk felelősséget vállalni, tenni a sorsunkért.” – fogalmazott Orosz Ildikó.

Az ünnepi köszöntők elhangzása után áldást mondott a tiszaásványi óvodára Tóth Zsolt református lelkész.

A rendezvényt az óvodások vidám műsora zárta.

Kárpátalja.ma