Kihirdették a Zrínyi Ilona matematikaverseny díjazottainak névsorát a Rákóczi-főiskolán

A Matematikában Tehetséges Gyermekekért (MATEGYE) Alapítvány idén is meghirdette a Zrínyi Ilona matematikaversenyt. A megmérettetések a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium (BMG) és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében valósultak meg február 21-én.

A díjátadó ünnepséget március 11-én tartották a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RFKMF) átriumában.

Szabó Árpád, a BMG igazgatója köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a verseny sikeres lebonyolításához. Majd gratulált a díjazottaknak és reménységét fejezte ki a fiatalok szülőföldön való boldogulását illetően.

Ez a verseny a matematikában tehetséges gyermekeknek ad lehetőséget tudásuk, képességeik kinyilvánítására, megmérettetésére – mondta Rubec Zsuzsanna, a verseny főszervezője. – A meghívott tanárok és diákok már biztosak lehetnek abban, hogy ez a megmérettetés sikeres volt. A verseny díjazottai azok a tehetséges fiatalok, akik évfolyamonként a legjobb hat között vannak pontszámaik alapján.

Ezután Tarpai Zsófia egy Reményik Sándor verset szavalt. Folytatásként Kovács Abigél népdalcsokra, majd a Rezeda néptáncegyüttes fellépése következett.

Végezetül kihirdették a versenyen elért első hat helyezett évfolyamonkénti névsorát, és a diákok átvehették okleveleiket.

 

Mondik Márta
Kárpátalja.ma