Küldetéssel útnak indulni – Ballagtak a péterfalvai líceisták

Elbúcsúztatták a tanévet és a 37 végzős diákot a Péterfalvai Református Líceumban (PRL) május 27-én.

Az ünnepség, az iskola hagyományait követve, a tivadarfalvai református templomban kezdődött. Seres János, a líceum lelkész-igazgatója, a gyülekezet lelkipásztora igével köszöntötte a diákokat és az egybegyűlteket: „Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” (Zsolt. 103:2) Örömmel emelte ki, hogy a végzősök jó eredményt értek el az ukrán emeltszintű érettségin, s ennek köszönhetően küldetésük van – maradhatnak, tanulhatnak Kárpátalján.

Áhítatot tartott Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke. Ballagási ajándékként az Isten ígéretét adta a fiataloknak: „Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek.” (Mt 7:7)

Petrusinec Vladimir, Máramaros-Ugocsa Egyházmegye főgondnokának köszöntőjét követően az ünnepséget a kültéri pavilonban folytatták, az iskola udvarában. A ballagók dalos- verses összeállítással, igével, kedves szavakkal mondtak köszönetet oktatóiknak, szüleiknek, a „gimi” munkatársainak. A búcsú idén különösen fájdalmas volt, hiszen az intézmény két hónappal korábban egy tragikus balesetben elveszítette egyik fiatal tanárát. A közösség egy perces néma csenddel emlékezett a szeretett tanárra.

Tanítványaiktól búcsúztak az osztályfőnökök, Kalanics Irén és Kiss Sándor, majd Bohut Andrea, az intézmény igazgatónője is szólt a diákokhoz.

Magyarország Beregszászi Konzulátusának nevében dr. Torzsa István, a szülői közösséget képviselve pedig Petróci Mónika osztotta meg gondolatait.

Utolsóként a jövőre érettségiző diákok búcsúztak a ballagóktól. Mészár István lelkipásztor, bibliaismereti tanár útnak indította a végzősöket, abban a reményben, hogy Istenre figyelve ki-ki megtalálja elrendelt helyét a világban.

Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma