Lekerült a napirendről az ungvári járási művészeti iskolák összevonásának ügye

Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója szokatlan felhívással fordult az ungvári járási lakosokhoz július 3-án. Arra kérte ugyanis őket, hogy vegyenek részt a járási tanács soron következő, július 6-i ülésén, s személyesen fejezzék ki elégedetlenségüket, amiért a testület egyes tagjai négy művészeti iskola egy kommunális intézménnyé való átszervezését indítványozták – tették közzé a megyei adminisztráció a honlapján.

A határozattervezet szerint egyetlen, a tanácshoz tartozó kommunális intézménnyé vonnák össze a kisdobronyi, a szerednyei, az ungtarnóci és a kereknyei művészeti iskolákat Ungvári Járási Művészeti Iskola néven. A megye vezetője úgy véli, az intézmények összevonásával munkahelyek szűnnének meg.

A kormányzó ezért fellebbezést nyújtott be az Ungvári Járási Tanácshoz, melyben követelte, hogy a következő ülésre kitűzött határozattervezetet vegyék le a napirendi pontok közül, mondván, nem a járási tanács építette és nyitotta ezeket az iskolákat. Ráadásul – tette hozzá – a tervezetet jogszerűtlenül terjesztették elő, hiszen az csak június 28-án éjfélkor, azaz kevesebb mint 15 nappal az ülés előtt jelent meg a tanács hivatalos oldalán. Ez a jogszabályok áthágása. Amennyiben a tervezetet mégis elfogadják, jogi útra tereli az ügyet, és az Ukrán Legfelsőbb Tanácshoz fordul az Ungvári Járási Tanács feloszlatása érdekében jogellenes határozatok elfogadása vádjával – érvelt Moszkal.

A járási tanács honlapján (http://uzh-rajrada.gov.ua/novyny/2542-pro-vnesennia-zmin-do-rozporiadzhennia-holovy-raionnoi-rady-vid-26062018-r-58-o-pro-sklykannia-dvadtsiat-chetvertoi-sesii-raionnoi-rady-vii-sklykannia.html) közzétett információk arról tanúskodnak, hatottak a kormányzó szavai, hiszen az ominózus tervezetet levették a napirendi pontok közül, s az ülést július 12-re halasztották.

 

Kárpátalja.ma