Magyar nyelvből is tehetnek felvételi vizsgát a Rákóczi-főiskolára jelentkezők

Nem állami fenntartású felsőoktatási intézmények képviselői találkoztak a kijevi Európai Egyetemen október 18-án.

Az eseményen részt vett Lilija Hrinevics, ukrán oktatásügyi miniszter, Oleh Sarov, az Ukrán Oktatási és Tudományügyi Minisztérium Felsőoktatási Főhivatalának vezetője, valamint Ivan Timosenko, a fogadóintézmény rektora, a nem állami egyetemek szövetségének elnöke.
A rendezvényen Ukrajna több magánegyeteme képviseltette magát, a többi között a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) dr. Orosz Ildikó rektor és dr. Rácz Béla rektorhelyettes személyében.

113159_002

A találkozó célja, hogy a korábban felvetett problémás kérdésekre az oktatási minisztérium illetékeseitől kapjanak választ a felsőoktatási intézmények vezetői.
A válaszok megadása előtt Lilija Hrinevics miniszter asszony röviden felvázolta az érvényben lévő felsőoktatási törvény implementációjának problémáit, valamint a parlamentben első olvasatban elfogadott közoktatási törvény vitatott kérdéseit.
Ezt követően a magánintézmények megjelent képviselői feltették Lilija Hrinevicshez és Oleh Sarovhoz kérdéseiket.
113159_003

Dr. Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola rektora a miniszter asszony felé intézett kérdésében azon lehetőség felől érdeklődött, hogy a jövőben megjelenik-e a magyar nyelv a külső független tesztelés vizsgatárgyai között, külön kitérve arra a lehetőségre, hogy a magyar nyelv és irodalom szakra – az eddigi gyakorlat szerint – továbbra is tehetnek-e belső felvételi vizsgát a jelentkezők. A 2017-es központi felvételi szabályzat tervezetéből ugyanis ez a lehetőség kimaradt.
Jelen kérdés előzményeivel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a belső felvételi kérelmezésével a II. RF KMF vezetői az elmúlt hónapokban számos levéllel fordultak az illetékes minisztériumhoz. Hivatalos leveleikben többször hivatkoztak az eddigi gyakorlatra, továbbá arra a jelenleg is érvényben lévő megállapodásra, amelyet 2014 decemberében írt alá Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma és Ukrajna Oktatási és Tudományügyi Minisztériuma. A megállapodás szerint az Ukrán Fél biztosítja a magyar nyelv vizsgáztatásának feltételeit Ukrajna magyar tannyelvű oktatási intézményeibe történő felvétel céljából, az oktatásért felelős állami hivatal által meghatározott eljárásnak megfelelően.
A Kijevben tartott találkozón Lilija Hrinevics biztosította a Rákóczi-főiskola vezetőségét, hogy a 2017-es felvételi szabályzat véglegesített változatába belefoglalnak egy olyan tételt, miszerint az intézmény magyar nyelv és irodalom szakára jelentkezők belső felvételi vizsgát tehetnek.
A II. RF KMF rektora a félreértések elkerülése végett pontosítást kért, rákérdezett, hogy a szóban forgó belső vizsga csak a magyar nyelv és irodalom szakot érinti, vagy kiterjeszthető-e a főiskola többi szakára is. Lilija Hrinevics elmondása szerint ezzel a lehetőséggel több szak is élhet.

A Rákóczi-főiskola vezetőinek fáradozása nem volt hiábavaló, ugyanis az ukrán oktatási minisztérium hivatalos honlapján már megjelent a 2017-es központi felvételi szabályzat, amely magába foglalja, hogy a II. RF KMF minden pedagógiai irányultságú szakára magyar nyelv belső felvételi vizsgát tehetnek a jelentkezők. Ennek köszönhetően a magyar felvételizők, ha legalább két független tesztvizsgán sikeresen szerepeltek, anyanyelvükből tehetnek vizsgát harmadik tárgyként a Rákóczi-főiskolán. Továbbra is minden érettségiző számára kötelező az ukrán nyelv és irodalom tesztvizsga, továbbá szakiránynak megfelelően Ukrajna történelme, matematika vagy biológia. A II. RF KMF felvételizői számára a harmadik külső független tesztelésen szerzett eredmény kiváltható az intézményben tett magyar nyelv belső vizsga eredményével.

Kárpátalja.ma