Magyar óvodai csoport nyílt Ungváron

Hétfőn Magyarország Ungvári Főkonzulátusának támogatásával magyar nyelvű csoportot nyitottak Ungváron a Jalinka (Fenyőfácska) Óvodában. Mostanáig három óvodában működött magyar csoport a megyeszékhelyen, ám a magyar nyelv iránt napjainkban tapasztalt növekvő szülői igény miatt ez kevésnek bizonyult.

A házigazda jogán a gyermekintézmény vezetője, Szvitlana Ribak köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy már közel két éve tervezik egy magyar tannyelvű csoport megnyitását, mert az utóbbi időben nagy igény mutatkozik a magyar nyelv tanulása iránt. A jövőben ez a csoport egy szimbolikus hidat képezhet a két szomszédos ország, Magyarország és Ukrajna között.

Buhajla József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja köszöntőbeszédében kihangsúlyozta, rendkívüli öröm számára, hogy részt vehet a magyar csoport megnyitásán. – A demográfiai viszonyok kedvező alakulása lehetővé tette, hogy Ungváron egy 25 fős magyar nyelvű óvodai csoport induljon. Közel másfél éve a Jalinka Óvoda vezetőnője megkereste a főkonzulátust, hogy támogassuk a csoport megnyitását, mert erre igény lenne.

Természetesen maximálisan támogattuk a kezdeményezést. Fantasztikus, hogy a gyerekek két nyelven tanulhatnak egyszerre, – mondta a diplomata, és örömmel szögezte le, ez is igazolja azt, hogy Kárpátalján jól működik a békés együttélés, és nem érdemes politikai módszerekkel kárt tenni ebben. A gyerekeknek azt kívánta, hogy az itt szerzett nyelvtudásukat a jövőben hasznosan tudják alkalmazni.

126197_2

Ungvár polgármestere, Bohdan Andrijiv elmondta, hogy gyakran ellátogat a különböző gyermekintézményekbe, és mindig jól észrevehető, ha egy vezető a helyén van, a gyerekekért, a város javára dolgozik. Örömmel tett eleget a kérésnek, hogy engedélyezze a magyar nyelvű csoport létrehozását, mert a különböző nyelvek ismerete mindig gazdagítja az embereket, és a magyar nyelv oktatásának fejlesztése Ungváron elősegíti Ukrajna haladását az európai úton – zárta gondolatait a város vezetője.

A Kárpátaljai Megyei Tanács elnökhelyettese, a KMKSZ alelnöke, Barta József a jeles esemény alkalmából köszöntötte azokat szülőket, akik szeretnék, ha magyarul tanulna gyermekük. A magyar nyelv az Európai Unió hivatalos nyelveinek egyike. Magyarország továbbra is minden téren segít bennünket. Így elmondása szerint helyes döntés elsajátítani ezt a nyelvet egy olyan megyében, ahol közel 150 ezer magyar él. Soha senkinek nem fog sikerülni a soknemzetiségű Kárpátalján nemzetek közti konfliktust kelteni. A magyar nyelv szép, de nehéz. Kora gyermekkorban könnyű elsajátítani, ám sajnos elfelejteni is. Ezért fontos, hogy a továbbiakban, az iskolai évek alatt is fejlesszék nyelvtudásukat.

Ennek kapcsán a városi oktatási főosztály munkatársa, Olga Jurik bejelentette, vizsgálják annak a lehetőségét, hogy magyar tannyelvű elemi osztályokat indítsanak a nevelési-oktatási komplexum bázisán.

A nyitóünnepség végén azok a gyerekek, akik két éven át szakköri foglalkozásokon tanulták a magyar nyelvet, rövid zenés-verses műsorral lepték meg a vendégeket.

Ezután következett az ünnepélyes szalagátvágás, és a kicsinyek az óvónőkkel – Csubirka Erikával és Malycsicka Gabriellával – birtokukba vehették a magyar konzulátus finanszírozásával bebútorozott helyiségeket.

Rehó Viktória
Kárpátalja.ma