Magyarnak lenni öröm – a külhoni magyar kisiskolások évéről

2011 novemberében a Magyar Állandó Értekezlet plenáris ülésén elfogadott Magyar nemzetpolitika – A nemzetpolitikai stratégia kerete című dokumentumban fogalmazták meg azokat a stratégiai célokat, melyek a magyar közösségek gyarapodását segítik.

Ennek alapján 2012-ben a Magyarország Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumának (KIM) Nemzetpolitikai Államtitkársága meghirdette a 2012 a külhoni magyar óvodák évét, 2013-ban pedig a 2013 a külhoni magyar kisiskolások évét.
Hajnal Virág, a KIM Nemzetpolitikai Államtitkársága Stratégiai Tervező és Tájékoztatási Főosztályának stratégiai főreferense munkácsi tartózkodása idején elmondta: a KIM Nemzetpolitikai Államtitkársága által meghirdetett 2013 a külhoni magyar kisiskolások éve program fő célja, hogy a külhoni magyar szülőket meggyőzze arról, hogy magyar oktatási intézménybe írassák be gyermekeiket. Maga a program több elemet is tartalmaz, s nem pusztán a szülők és gyermekeik, hanem többek között a pedagógusok megszólítása is a célok között szerepel.
A program indításaként a Gárdonyi Géza Emlékév jegyében minden külhoni magyar nyelvű elemi iskolába eljuttatták Gárdonyi Géza Egérvadászat című mesekönyvét. Ezzel a jelképes ajándékkal minden kisiskolás érezhette, hogy személyesen őt is érinti a program.
A kisiskolások éve keretében szervezett programokban még nagyobb hangsúlyt kaptak a szórvány területek. A KIM Nemzetpolitikai Államtitkársága munkatársainak a határon túli magyar iskolákban tett körútja a program egyik legfontosabb része volt. Így az év elején ellátogattak a Felső-Tisza-vidékére (Viskre és Técsőre), valamint Munkácsra, Ungvárra, ahol a szervezők három-három órás foglalkozások keretében játékos anyanyelvi, logikai, ének-zenei és ügyességi foglalkozásokat tartottak. A foglalkozások a Kolompos Együttes mesejátékával zárultak. A rendezvények azt kívánták közvetíteni, hogy magyarnak lenni – amellett, hogy felelősség – öröm is egyben.
A program rengeteg egyéb lehetőséget adott nemcsak Kárpátalja, hanem a többi határon túli terület kisiskoláiban oktatók és nevelők számára is. Egyrészt színes és fejlesztő rendezvényekre és programokra történtek pályázati kiírások, másrészt pedig több pedagógus továbbképzésen vehetett részt a Kárpát-medence többi tanítójával egyetemben. A közösségépítő továbbképzést július 14-e és 20-a között tartották Siófokon.
A kisiskolások éve program részeként a szervezők szeptember 13-án és 14-én a külhoni magyar közösségek kulcsembereinek megszólítása és bevonása céljából Kárpát-medencei gyermekorvos találkozót rendeztek. A találkozó nemzetpolitikai és szakmai panelekből állt, közel 50 gyermekorvos részvételével.
A rendezvények és pályázatok mellett szeptemberre elkészült egy speciálisan kidolgozott módszertani csomag is, melyet az év végéig minden külhoni magyar iskolába eljuttatnak. A módszertani csomag fő témakörei a differenciált oktatás, tehetséggondozás, az óvoda és iskola közti átmenet, a művészeti oktatás. A csomagok már megérkezek Kárpátaljára, s egy része már az Ungvári 10. sz. Dayka Gábor Középiskolába került. Itt Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár asszony adta át a módszertani csomagot az intézménynek. Az átadáson Berki Károly, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) irodavezetője értékelte a Külhoni magyar kisiskolások éve programot. A könyvcsomag további részét a KMPSZ segítségével juttatják el az érintett intézményekhez.
Hozzá kell tennünk, hogy Kárpátalján a kisiskolások éve keretében szervezett rendezvényekben, a helyszínek kiválasztásában a KMPSZ munkatársai segítettek. Ők közvetítettek a Nemzetpolitikai Államtitkárság és az oktatási intézmények között, „kalauzolták” a KIM munkatársait a kárpátaljai útvonalon.
Berki Károly a Kárpátalja.ma-nak nyilatkozva elmondta, hogy a KIM-mel való közös egyeztetés során a KMPSZ ajánlotta, hogy mely iskolákba lenne a legcélszerűbb ellátogatni és programokat szervezni itt Kárpátalján. Ennek alapján választották ki a már fent említett helyszíneket (Visk, Técső, Munkács, Ungvár). A választásnál azok az intézmények kerültek előtérbe, melyek többségében „már biccen a szó a száj szegletén”. A módszertani csomagokat azonban minden magyar tannyelvű iskola megkapja, mellyel egyben a 2013 a külhoni magyar kisiskolások éve programsorozat is lezárul.
Gál Adél
Kárpátalja.ma