Már elkezdődött a jelentkezés a Rákóczi-főiskolán!

Idén július 11-től kezdődött el a felvételi jelentkezés a felsőoktatási intézményekbe. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (II. RF KMF) is várják, illetve fogadják a jelentkezőket. Az idei felvételi eljárásról, a jelentkezés feltételeiről Buda Zsuzsannát, a főiskola tanulmányi osztály vezetőjét és Izsák Tibort, a felvételi bizottság felelős titkárát kérdeztük.
II Rakoczi Ferenc Karpatalaji Magyar Foiskola

Milyen újdonságok jellemzik a 2014. évi felvételit?
– Talán az idei év legfontosabb újdonsága, hogy a Rákóczi-főiskola már a kilencedikes bizonyítvánnyal rendelkező fiatalokat is várja a most induló II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézetébe, ahol felsőfokú „ifjú szakember” (molodsij specialiszt) szintű okleveleket szerezhetnek óvodapedagógia, szociálpedagógia, alkalmazott matematika, turizmus, valamint könyvvitel szakokon. A képzésekre felvételizhetnek a 9. és 10. osztályt már befejezett fiatalok is, illetve azok a 11. osztályt végzettek, akiknek nem sikerült a megfelelő pontszámokat elérniük az emeltszintű érettségin kilencedikes bizonyítványukkal.
A már zajló felvételi jelentkezéseket látva, felhívjuk a felsőfokú „ifjú szakember” (molodsij specialiszt) szintű képzés iránt érdeklődők figyelmét, hogy az óvodapedagógia és turisztika szakokra már háromszoros a túljelentkezés, ezért célszerű a másik három szak közül is választani és azokra is benyújtani a jelentkezésüket. Amennyiben több szakra nyújtják be jelentkezésüket, nagyobb az esélyük a sikeres felvételihez!
A BSc szintű szakokon érvényes, az előző években már hatályban lévő szabályzat szerint, hogy a benyújtandó három szertifikát közül a szaktárgyból (profil tantárgyból) minimum 140 pontot kell elérniük a jelentkezőknek. A minden szakra kötelező ukrán nyelv és irodalomból, illetve a harmadik tantárgyból elegendő 124 pont elérése.
Abban az esetben, ha a profil tantárgyból legalább 170 pontot ért el a felvételiző, akkor a nem szaktárgyak egyikéből (tehát vagy ukránból, vagy pedig az adott szakra előírt harmadik tárgyból) 124-nél kevesebb ponttal is jelentkezhet a főiskolára. Abban az esetben, ha magyar szakra jelentkeznek és angolból nem tettek vizsgát a független vizsgaközpontban, akkor számukra a szaktantárgy a főiskolán letehető magyar nyelv lesz. Felhívjuk a figyelmüket, hogy nekik július 24-ig van lehetőségük jelentkezni. Azok, akik mindhárom tárgyból rendelkeznek érvényes szertifikáttal, augusztus 1-ig (11.00 óráig) nyújthatják be jelentkezésüket a főiskolára.

Mi lesz az új felsőoktatási törvény hatályba lépését követően a specialist szintű diplomákkal?
– Az új felsőoktatási törvény hatályba lépésével a specialist szintű diploma magiszteri szintű végzettségnek fog megfelelni azok esetében, akik a törvényben előírt időpontokon belül szerzik azt meg.
Vagyis, ha az idén jelentkeznek specialist szintű képzésre, akkor a megszerzett diplomájuk magiszteri szintűnek fog megfelelni. Érdemes ezt a lehetőséget kihasználni. Javasoljuk mindenkinek, hogy nyújtsa be a jelentkezését specialist szintű képzésre a Rákóczi-főiskolára azokon a szakokon, ahol erre van lehetőség, és ha olyan szakon szerzett baccalaureus diplomát, amelyen főiskolánkon nincs specialist képzés, akkor jelentkezzen be olyan felsőoktatási intézménybe, ahol ezt meg tudja szerezni.

Milyen iratokat kell magával vinnie annak, aki a főiskolára szeretne jelentkezni?
– A felvételi szabályzatunk a www.kmf.uz.ua honlapon tájékoztatást ad erről. A jelentkezőnek be kell hoznia a már megszerzett végzettséget igazoló okmányokat (9. osztályos bizonyítvány, érettségi bizonyítvány, diploma) és azok mellékletét; egy 086-У formájú orvosi igazolást; hat db 3×4 cm-s színes fényképet; a választott szak(ok)ra előírt szertifikáto(ka)t; a személyi igazolvány, illetve kiskorú esetén a születési anyakönyvi kivonat másolatát és az identifikációs kódot. A jelentkezők 2008-ban, 2009-ben, 2010-ben, 2011-ben, 2012-ben vagy 2013-ban szerzett szertifikátokat is benyújthatnak a jelentkezéskor.

Meddig lehet jelentkezni?
A nappali és levelező tagozatra augusztus 1-ig (11.00 óráig) jelentkezhetnek azok, akik érvényes szertifikáttal rendelkeznek minden tárgyból. A 2007-ben, vagy az ezt megelőző években érettségizettek akkor is jelentkezhetnek a főiskolára, ha nem tettek vizsgát a független tesztközpontokban. Ők július 24-ig jelentkezhetnek nappali és levelező tagozatra. Számukra július 25. és augusztus 1. között zajlanak majd a felvételi vizsgák. Azokból a tárgyakból tesznek majd írásbeli vizsgát, amelyekből a többiek tesztet írtak.
A felsőfokú „ifjú szakember” (molodsij specialiszt) szintű képzésre jelentkezők július 24-ig (17.00 óráig) jelentkezhetnek nappali tagozatra. Ők szintén július 25. és augusztus 1. között vizsgáznak majd.

Hol lehet jelentkezni?
– A jelentkezőket a Beregszász főterén álló főépületünkben várjuk közép-európai idő szerint 8.00–17.00 óra között a Kossuth tér 6. címen. Szombaton 8.00–12.00 között leszünk nyitva.

Kell-e tandíjat fizetniük a főiskolán tanulóknak?
– A nappali tagozaton egyetlen képzésen sem kell fizetniük a nálunk tanulóknak. Azok a diákok, akik az intézményben nappali tagozatra nyernek felvételt, és emellett a főiskola valamely más szakján levelező képzésben is részt vesznek, a levelező tagozaton is ingyenesen tanulhatnak. Aki tehát a Rákóczi-főiskolát választja, egyszerre két szakon szerezhet felsőfokú végzettséget anyanyelvén, ingyenes képzésben.

Tudnak-e valami jó tanácsot adni az idén felvételizőknek?
– A legfontosabb, hogy jelentkezzenek. Egy diák öt különböző felsőoktatási intézménybe nyújthatja be kérelmét, s mindegyiken belül három különböző szakra. Azt tanácsoljuk tehát, hogy ne csak egy intézménybe és ne csupán egyetlen szakra jelentkezzenek. Ha például a Rákóczi-főiskola felvételi irodájában járnak, nézzék meg, hogy azokkal a szertifikátokkal, melyekkel rendelkeznek, milyen szakokra lehet jelentkezni és nyújtsák be kérelmüket egyszerre több képzésre, nappali és levelező tagozatra is! A molodsij specialiszt szintű képzésre jelentkezőknek ajánljuk, hogy tájékozódjanak, melyik szakon milyen a jelentkezők aránya és a siker érdekében ennek alapján nyújtsák be kérelmüket. Mindenki megnézheti a jelentkezők pillanatnyi arányát a www.vstup.info honlapon, ha a kárpátaljai felsőoktatási intézmények között megkeresi a főiskolánkat.
Sok sikert mindenkinek!

Kárpátalja.ma