Második idegen nyelvként fogják tanítani a magyar nyelvet egy ungvári iskolában

Volodimir Csubirko, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke találkozót tartott Orosz Ildikóval, a megyei tanács képviselőjével, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnökével.

A megbeszélés során egy most induló kísérleti program megvalósításának lehetőségéről volt szó, melynek keretében a magyart második idegen nyelvként tanítanák egy ungvári iskolában – adta hírül a mukachevo.net hírportál február 4-én a Kárpátaljai Megyei Tanács sajtószolgálatára hivatkozva.
Csubirko elmondta, hogy az Ungvári 2. Számú Középiskola igazgatósága érdeklődik a javaslat iránt.
– Megyénkben jelentős magyar közösség él. Az iskolákban második idegen nyelvet is kell tanítani. Területünkön először indítunk el egy olyan kísérleti programot, melyben második idegen nyelvként a magyar szerepel. Napjainkban megyénkből több mint kétezer-ötszáz diák tanul Magyarország felsőoktatási intézményeiben, ezért a mostani diákoknak is hasznukra válhat a magyar nyelv elsajátítása – nyilatkozta Volodimir Csubirko.
Mint Orosz Ildikó elmondta, a projekt bevezetését már javasolták Huszton és az egyik ungvári járási iskolában is. Célszerűnek tartja, ha a programban részt vevő első intézmény egy megyeszékhelyi iskola lesz. Hozzátette, hogy lehetőségeikhez mérten készen állnak mindenben támogatni a projektet, többek között megfelelő módszertani anyagot biztosítani az oktatáshoz. Jelenleg nem maradt más hátra, mint az oktatási program egyeztetése az oktatási minisztériummal.
A megyei tanács vezetője arról is beszámolt, hogy a magyarországi delegációval a közelmúltban tartott találkozón megállapodás született arról, hogy iskoláink számára Magyarország saját költségén nyomtatja ki a tankönyveket.

Kárpátalja.ma