Kezdőlap » Kárpátalja » Oktatás » „Még nem találtuk meg a bölcsek kövét, de kitartóan keressük a megoldást”

„Még nem találtuk meg a bölcsek kövét, de kitartóan keressük a megoldást”

Kutatás az államnyelv(ek) kisebbségi magyar gyermekek részére történő oktatásáról

A Kárpát-medence magyar kisebbségei körében, beleértve a kárpátaljai magyarokat is, komoly gondot okoz az államnyelv elsajátítása. A többségi államok elvárják ugyan, hogy a kisebbségiek magas szinten elsajátítsák az államnyelvet, ám az ehhez szükséges feltételeket nem mindig teremtik meg. 2017 elején olyan kutatócsoport alakult, amelynek célja az, hogy megvizsgálja, hogyan oktatják az államnyelvet a nemzeti kisebbségek számára Európa különböző államaiban. A helyzetelemzés és az elméleti kutatások mellett a jó gyakorlatok feltérképezése is kiemelt cél és feladat: a kutatócsoport tagjai a megszerzett tudást és tapasztalatokat elsősorban az államnyelvet oktató majdani pedagógusok képzésében szeretnék kamatoztatni. 2019. február 13–15. között a nemzetközi csapat Dél-Szlovákiában, az ottani magyar nemzeti kisebbség iskoláiban vizsgálta meg azt, hogyan tanítják a szlovák nyelvet Szlovákiában a magyar gyermekek részére. A kutatóútról Csernicskó István nyelvészt, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpontjának vezetőjét, a kutatócsoport tagját kérdeztük.

– A kutatócsoport 2017 eleje óta működik. Megtalálták-e már a megoldást arra, hogyan lehetne eredményessé és hatékonnyá tenni az államnyelv oktatását iskoláinkban?

– A kutatócsoport valóban csak 2017 elején jött létre, de már sokkal régebben foglalkoztat valamennyiünket az a kérdés, hogyan lehetne javítani az államnyelv oktatásán. A munkacsoportot a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Maribori Egyetem, az ELTE és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola néhány oktatója alkotja, név szerint Vančo Ildikó, Tódor Erika-Mária, Kolláth Anna, Tolcsvai Nagy Gábor és Kozmács István, Kárpátaljáról pedig Beregszászi Anikóval együtt vagyunk a tagjai. Évek óta dolgozunk együtt, mert rájöttünk, hogy a magyar nemzeti kisebbség minden országban szembekerült azzal a problémával, hogy meg kellene tanulni az államnyelvet, de ez nem egyszerű, mert mindegyik régióban komoly problémák tornyosulnak a nyelvtanárok és a nyelvtanulók előtt. Két éve, 2017 februárjában egy tanulmányút keretében Finnországban vizsgáltuk meg, hogyan működik a gyakorlatban az, amit sem Szlovákiában, sem Romániában, sem Ukrajnában nem sikerült eddig megvalósítani: a többségi nyelv elsajátítása a svéd kisebbség anyanyelven oktató iskoláiban. Tavaly ősszel a kétnyelvű oktatási modell gyakorlati megvalósulását tanulmányoztuk a szlovéniai magyar és olasz kisebbség iskoláiban. Most pedig azt volt alkalmunk megnézni, miként küzdenek a szlovák mint államnyelv oktatásával a szlovákiai magyar tannyelvű iskolákban.

– Sikerült megtalálniuk a megoldást a problémákra?

Még nem találtuk meg a bölcsek kövét, de azért kitartóan keressük a megoldást. A helyzet azonban nem egyszerű. Szlovákiában például – annak ellenére, hogy ott is számos elméleti és gyakorlati kérdés vár tisztázásra és megoldásra – lényegesen előrébb járnak, mint mi. Ott ugyanis a pozsonyi oktatási kormányzat elismerte, hogy gond van az államnyelv oktatása körül, és megpróbál megoldást keresni a helyzet javítása érdekében. Nem a magyar gyerekeket, nem a szülőket, nem a pedagógusokat és nem az iskolákat vagy a szomszédos Magyarországot hibáztatják, hanem változtatni akarnak, mégpedig az érintettek bevonásával. Ami nagyon fontos: nem az oktatás nyelvét akarják rendeleti úton kötelezően megváltoztatni, azaz nem szlovákul akarnak tantárgyakat tanítani a szlovákiai magyar gyerekeknek, hanem a szlovák nyelv mint iskolai tantárgy oktatását szeretnék megreformálni.

– Hogyan történik ez?

Immár harmadik éve folyik egy kísérleti program, amelyben három általános iskola vesz részt Bátorkeszi, Nagymegyer és Somorja településeken. A szakmai tanulmányút keretében e három település három iskoláját látogattuk meg, és látogattunk szlovák nyelv órákat, majd beszélgettünk a pedagógusokkal és az iskolák vezetőivel. Emellett ellátogattunk Csilizradvány általános iskolájába is, amely nem vesz részt a kísérletben, mégpedig azért, hogy lássuk a kontrasztot: miben más az új módszer, mint a régi.

– Mi újat, érdekeset tapasztaltak?

Arról nem beszélek, hogy – a finnországi és szlovéniai tapasztalatokhoz hasonlóan – Szlovákia magyar tannyelvű iskolái jól felszereltek, tiszták, van fűtés, tankönyv, szótár, munkafüzet, szemléltető, a pedagógusok és a gyerekek jó körülmények között lehetnek: mindez egy normális államban alapkövetelmény. Kár, hogy Ukrajnában, Kárpátalján a legtöbb intézményben sajnos ez is hiányzik. Az első és legfontosabb, amit láttunk: a szlovák nyelv oktatása a szlovákiai magyar iskolákban gyermekközpontú. A cél nem a tanterv és a tankönyv letanítása, hanem az, hogy a gyerekek megtanuljanak szlovákul érteni, beszélni, olvasni és írni. Mindezt nem a nyelvtani ismeretek bifláztatásán keresztül, hanem konkrét kommunikációs élethelyzetek (bevásárlás, könyvtárlátogatás, a család bemutatása stb.) játékos megoldása során tanulják. Több órát láttunk a második és negyedik osztályokban, és mindegyik órán a gyerekek szemmel láthatóan élvezték a szlovák órákat: csillogó szemmel mondták a mondókákat, alig várták a szavakat memorizáló játékokat, sokat dolgoztak párban és csoportosan is. A pedagógusok jól érzékelhetően szintén lelkesen, minden tudásukat beleadva, felkészülten mentek be az órákra, komoly módszertani háttéranyagot (szemléltetőket, okostáblára kidolgozott anyagokat, feladatlapokat, szókártyákat és mindenféle egyéb eszközt) használtak az órák során. Az is feltűnő volt, hogy mindegyik szlovák szakos pedagógus kiválóan beszélt magyarul, és ha szükséges volt, a gyermekek anyanyelvén is tudták segíteni a nyelvtanulást. Akárcsak nálunk, az 5–8. osztályos kamaszok már nem annyira lelkesek az órákon ott sem, de ezekben az osztályokban is a kommunikáció köré szervezik az órákat a tanárok.

– Hogy tudják elérni a tanítók, tanárok, hogy a gyerekek élvezzék a szlovák nyelv órákat? Tapasztalatom szerint ez nálunk nem jellemző.

Sokat segít, hogy kis létszámúak az osztályok: nyelvórán 17 főtől már kötelező a csoportbontás, vagyis maximum 16 gyerek lehet egy nyelvórán, de gyakoribb a 8-10 tanuló. Így minden gyerek minden órán aktivizálható, és könnyű páros feladatokat, csoportos munkát, közös játékokat alkalmazni az órán. A tananyag úgy van összeállítva, hogy minden osztályban ugyanazokat a nagy témaköröket ismétlik a gyerekek, csak épp bővebb anyaggal, sokkal több szóval, összetettebb nyelvi fordulatokkal, és nem a nyelv, főleg nem a nyelvtan, hanem a nyelv használata áll a középpontban. Nincs elméleti anyagból feleltetés, nincs mondatelemzés, nem kell szófajokat aláhúzni, morfológiai elemzést végezni, nincs unalmas „másold le a szöveget és keresd ki belőle a múlt idejű igealakokat” típusú házi feladat. A gyerekek jól érzik magukat az iskolában, tudják alkalmazni az iskolán kívül is az órán elsajátított anyagot például bevásárlás közben vagy a szlovák szomszéddal való kommunikációban, és ez sikerélményt okoz, motiválttá tesz. Mivel a tananyag ciklikusan ismétlődik, még a leglassabban haladó gyerek is emlékszik valamire az előző évek anyagából, és ezért fejleszthető az ő tudása is, így nem marad le behozhatatlanul és végérvényesen.

– Említette, hogy azért Szlovákiában is akadnak nehézségek.

Persze, ott sem minden tökéletes. A követelmények például, melyeket a magyar anyanyelvű gyermekekkel szemben támasztanak, túl magasak: egy abszolút magyar többségű településen, ahol nincs államnyelvi környezet, nehéz ugyanazt elérni, mint egy olyan városban, ahol a lakosság többsége szlovákul beszél. Azt is elmondták a tanárok az órák utáni beszélgetések során, hogy a szlovák állam úgy áll az államnyelvoktatás kérdéséhez, mintha minden a szlovák nyelv körül forogna, a többi tantárgyra sokkal kevesebb figyelem jut. Úgy érzik a kollégák, mintha Pozsonyban a szlovák nyelv tanítását tartanák a legfontosabbnak, és az már sokkal kevésbé számítana, hogy a gyerek a matematikát, a biológiát, a történelmet, a földrajzot vagy épp az anyanyelvét is magas szinten tudja. A szlovák nyelvet oktató pedagógusokat folyton és folyamatosan ellenőrzik, havonta akár többször is jönnek a központi oktatási hatóság munkatársai, és beülnek az órákra, de ezt általában nem segítő szándékkal teszik: nem módszertani segítséget nyújtanak, nem tanácsokat adnak, hanem kritizálnak, újabb és újabb követelményeket fogalmaznak meg a tanárokkal szemben, és nem értékelik eléggé az elért eredményeket. Mert azt azért tegyük hozzá: a kollégák véleménye szerint a kísérleti program sikeresnek tekinthető, hiszen közelebb vitte az államnyelv oktatásának módszereit az idegennyelv-oktatás metodikájához, sokkal gyermekközpontúbb lett, és a kommunikációt, vagyis a nyelv gyakorlati használatát állította a középpontba. Nem lehet azonban tudni, mi lesz, ha véget ér a négy évesre tervezett kísérleti időszak: folytatódik-e vajon a program, vagy leállítják, illetve kiterjesztik-e vajon a többi szlovákiai magyar iskolára is. Ez pedig bizonytalanságot idéz elő a pedagógusokban, az iskolák vezetőiben és a szülőkben egyaránt.

– Azok az iskolák, amelyek nem vesznek részt a kísérletben, más helyzetben vannak?

Úgy tapasztaltuk, hogy igen. Itt nagyon hasonló helyzettel találtuk szemben magunkat, mint a mi iskoláinkban: régiek, korszerűtlenek a tankönyvek, nem a 21. századi gyermekhez szólnak az irodalmi szövegek. Ezekben az iskolákban hatalmas a kontraszt az idegen nyelvi órákon használt új, színes, sok képet tartalmazó, a gyermekeket érdeklő témákat feldolgozó tankönyvek és munkafüzetek, valamint az előbb jellemzett régi, kopott, tartalmában és kinézetében egyaránt elavult szlovák nyelv tankönyvek között. Nem csoda hát, hogy míg az angolt szívesen tanulják, a szlovákot kisebb lelkesedéssel.

– A kutatócsoport nyilván összegzést készít, tudományos publikációt tervez a kutatási program alapján. Van-e olyan tapasztalat azonban, amit itt, Kárpátalján, az ukrán mint államnyelv oktatása területén hasznosítani lehet abból, amit Finnországban, Szlovéniában, illetve most legutóbb Szlovákiában tapasztaltak?

Az egyik legfontosabb tapasztalat az, hogy ha az államhatalom nem hagy szabadságot a pedagógusnak, ha nem teremti meg a szükséges szakmai, tárgyi és személyi feltételeket az oktatáshoz, akkor nagyon nehéz eredményt elérni. Mindenütt, minden iskolában, ahol jártunk a kutatási program során, az államnyelv oktatása során meghatározó szerepe volt az anyanyelvnek, az anyanyelvi képzésnek is. A kisebbségi nyelv fontosságát nemcsak az jelzi, hogy a tannyelv a kisebbségek anyanyelve, és az ország hivatalos nyelvét megpróbálják érdekesen, a nyelv használatára alapozó módon oktatni, hanem az is, hogy kétnyelvűek az iskolai feliratok, az oktatási dokumentáció (például az osztálykönyv, a bizonyítvány stb.) is. Talán egyszer Kijev is megérti, hogy az ukrán nyelv oktatásának hatékonyságát csak úgy lehet emelni, ha az egy nagyon jó, a gyerekek anyanyelvén alapuló rendszerre épül, és a korszerű módszereket alkalmazó nyelvoktatás teszi azt teljessé. Reményre ad okot az is, hogy mindenütt az derült ki, hogy a legtöbb a pedagógusokon múlik: ha ők felkészültek és lelkesek, a legnehezebb helyzetben is képesek elérni azt, ami a legfontosabb: hogy a gyerekek számára ne kínszenvedés, hanem az ismeretek megszerzésének helyszíne legyen az iskola.

Forrás: hodinkaintezet.uz.ua

Szólj hozzá!

Read previous post:
Weinrauch Katalin: Február 19.

Ha Zsuzsanna napján pacsirtadalt hallasz,

Close