Ne csak egymás mellett, egymással is tudjunk kommunikálni – magyarnyelv-tanfolyamok Kárpátalja-szerte

Sajtótájékoztatót tartott március 21-én a Rákóczi-főiskolán Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos. Beszédében kiemelte, május 1-től 62 helyszínen indulnak magyarországi támogatással magyar nyelvi képzések Kárpátalja településein ukrán és ruszin lakosok részére.

Magyarország kiemelten támogatja a kárpátaljai magyarságot, de erejéhez mérten igyekszik segíteni a többségi lakosságot is. Ennek okán indult az a kezdeményezés, melynek eredményeképpen Kárpátalja 62 településén magyarnyelv-tanfolyam veszi kezdetét. Közel 45 ezer eurós költségkeretet nyitott meg a magyar állam a képzésekre, amelyeket ingyenesen vehetnek igénybe a jelentkezők. A tanfolyamokat vezető tanárok továbbképzését a Károli Gáspár Református Egyetem tanárai segítik a megfelelő tudásszint elérése érdekében. A magyar állam ezen felül 500, a jelenlegi képzésben részt vevő diákot ajándékoz meg egy magyarországi nyelvi táborral augusztus végén, valamint támogatja egy magyarnyelv-tanterem létrehozását a Beregszászi 5. Számú Általános Iskolában – ismertette a kormánybiztos.

Jelenleg megközelítőleg 1000 diák tanulja az iskolarendszer keretein belül a magyar nyelvet, továbbá körülbelül 500 diák vasárnapi iskolában sajátíthatja el azt. Az utóbbi időben azonban nőtt az igény a felnőttek részéről is – tudatta Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola rektora. Hozzátette, a Magyarország felől érkező turizmus fellendítése mindannyiunk, a magyar és az ukrán nép közös célja és érdeke, ezért szükség van hiánypótló, igénykielégítő nyelvi kurzusokra. A tanfolyamok helyszíneinek kiválasztásában nagy szerepe volt annak, hogy turisztikai szempontból vonzóak legyenek a magyar látogatók számára. A főiskola rektora bizakodását fejezte ki aziránt, hogy a kurzusok eredményessége segít abban, hogy az utóbbi két évben el-elmaradó magyarországi látogatók újra eljöjjenek Kárpátaljára.

97423_3
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felnőttképzési Központja végezte el a tanfolyamok indulását megelőző szervezői munkát. Váradi Natália, a központ vezetője kifejtette a program részleteit. Az ingyenes kurzus heti négy alkalommal, 60 perces foglalkozások keretein belül folyik majd. A végén vizsgával fejeződik, melyről a résztvevők kétnyelvű tanúsítványt kapnak. A tananyagot Kudlotyák Krisztina dolgozta ki, a tankönyvet pedig Pápai Ilona és Kampó Ildikó készítették el.
A Felnőttképzési Központ ECL vizsgaközpontot indít hamarosan, így a tanfolyamot elvégzett jelentkezők külön vizsgát is tehetnek, amely által nemzetközi nyelvvizsga-tanúsítványra tehetnek szert.

Kárpátalja.ma