Négy magyar egyetem a majdnem legjobbak között

A Szegedi Tudományegyetem kapta a magyar felsőoktatási intézmények közül a legjobb minősítést Quacquarelli Symonds idei rangsorában.

Ezek alapján kicsúszott a legjobb 500-ból, de benne van a következő ötvenben. A listának ezen a részén már nem osztanak ennél konkrétabb sorszámot. A cseh egyetemek jobbak.
A Szegedi Tudományegyetem négy éve szerepel a rangsorban, 2010-ben még a legjobb 500 között volt. Hasonlóan négy éve kap minősítést az ELTE is, az intézmény a 401 és 450 közötti szakaszban nyitott. Azóta mindkét intézmény lejjebb csúszott az összesen 800 egyetemet és főiskolát értékelő listán, de bekerült tavaly előtt a Corvinus, tavaly pedig a Debreceni Egyetem is – írja az eduline.hu.

A rangsort hat szempont alapján állítják össze, ebben benne van egyebek mellett a tudományos hírnév, de figyelembe veszik a munkáltatói elégedettséget, a hallgató-oktató arányt, a tanárok idézettségi mutatóit, valamint a külföldi diákok és oktatók részarányát. A listát idén a Massachusetts Institute of Technology vezeti, a tavalyi első, a Harvard előtt. A tíz legjobb közé került a University College London, az Imperial College London, az Oxford, a Stanford, a Yale, a Chicagói Egyetem, valamint a Princeton és a CalTech.

A portál felidézi, az Emberi Erőforrások Minisztériumában készített felsőoktatási stratégiát, amely nagyratörő célt tűzött ki. 2020-ra a világ 200 legjobb felsőoktatási intézménye közé kell kerülnie a „nemzeti tudományegyetemeknek”, többek között az ELTE-nek, a pécsi, a debreceni és a szegedi egyetemnek. Ez azonban nem kevés pénzt igényelne. A bonni egyetem 2010-ben annyi pénzből gazdálkodott, mint amennyi abban az évben a teljes magyar felsőoktatás állami támogatása volt, de a friss rangsorban a 158. helyen végző bécsi egyetem támogatása is körülbelül háromszorosa annak, mint amit az ELTE kapott a Széll Kálmán-terv realizálása előtt, és ugyanez igaz a prágai Károly Egyetemre is.
Forrás: kurir.hu