Németek és hollandok építettek rehabilitációs iskolát Huszton

Hiányzó küszöbök, lift, speciális korlátok, rámpák – itt kezdődnek a különbségek a normál iskolák és a rehabilitációs oktatási intézmények között. Kárpátalján az első s egyelőre egyetlen ilyen központ kezdte meg működését Huszton. A sajátos nevelést igénylő gyerekek iskolájáról Albrecht Mariannát, a sérült gyerekek rehabilitációs központjának igazgatóját Horváth Krisztina, a Zakarpattya online munkatársa kérdezte.
– Mit jelent idén az Önök intézményében tanuló gyerekek számára iskolába menni?
– Normál esetben a szülők szeptember elseje előtt iskolát választanak gyerekeiknek. Az egyik helyre nem adják, mert gyenge az oktatás színvonala, a másik túl messze van, míg a harmadikban az osztálytermek nincsenek felújítva. De a fogyatékkal élő gyerekeknek eddig nem volt hol tanulniuk. Az idejük nagy részét otthon töltötték, ott is tanultak, s megesett, hogy szinte egyáltalán nem kommunikáltak a velük egykorú gyerekekkel. Jelenleg a tanulóink még kissé idegenkednek, szemmel láthatóan nincsenek hozzászokva az otthonaikon kívüli élethez. Ugyanakkor azt is megfigyelhetjük, mennyire fontos számukra a gyerektársaikkal való beszélgetés, hiszen szemlátomást nyílnak ki, változnak meg.
– Ki segítette az intézményt a munka megkezdésében?
– A képzési központot teljes mértékben az állam finanszírozza, már sokszor támogattak minket a helyi hatóságok. De segítettek a különböző jótékonysági keresztény szervezetek, mint a Hit és Fény, valamint a Szeretet és Irgalom is, amelyek több mecénást szereztek Hollandiából, Svájcból, Németországból és Ausztriából. Ezek az adakozók sokat segítettek, s nem csupán az anyagiak terén, hanem jelentős részt vállaltak az építkezésben is.
– A holland támogatók valóban saját kezűleg vettek részt az építkezésben?
– Így igaz! Német és holland önkéntesek, tanárok, mérnökök, orvosok vettek ki szabadságot, s utaztak Kárpátaljára, hogy segítsenek az építkezésben. Cementet hordtak, s szinte minden nehéz segédmunkás feladatnak eleget tettek. Ön szerint országunk hivatalnokai vagy akár a hétköznapi emberek közül kik használták volna arra a szabadságukat, hogy ingyen ilyen nehéz munkát végezzenek?
– Más járásokból is érkeztek Önökhöz felvételi kérelmek?
– Elsősorban a huszti járásból veszünk fel gyerekeket. Jelenleg 25 gyerek tanul nálunk, de más járásból is érkeztek már kérvények, hiszen minden szülő arról álmodik, hogy teljes értékű életet tudjon biztosítani gyermekének. Létesítményünk biztosítja a minőségi oktatást, a kortársakkal való kommunikációt és a csoportos-társas érintkezést az itt tanulóknak.
– A tanárokon kívül kik dolgoznak még a rehabilitációs központban? Milyen kiegészítő foglalkozásokat szeretnének bevezetni?
– Pszichológus, masszőr, logopédus és a felszolgáló személyzet tagjai dolgoznak még itt. Az iskolai tananyagon kívül tervbe vettük a szociális beilleszkedést segítő foglalkozásokat és további kiegészítő programokat. Egyelőre nagyon sok a munka, mivel még a szükséges tankönyvekből sem áll elegendő a rendelkezésünkre, így kénytelenek vagyunk fénymásolni az oktatási anyagot.
– Régóta dolgozik fizikailag sérült gyerekekkel?
– 15 éve még egy átlagos óvoda nevelőnőjeként dolgoztam. Egy nap egy ismerősöm, egy fogyatékos gyermek édesanyja megkért, hogy szervezzek egy külön csoportot a fogyatékkal élő gyermekek számára. Az első hónapban nagyon megbántam, hogy elvállaltam ezt a feladatot, a munkából hazatérve állandóan sírtam, mert nagyon fájdalmas volt látnom ezeket a gyerekeket. De aztán rájöttem, hogy tévesen értékeljük őket alsóbbrendűeknek vagy nem teljes értékűeknek. Valójában ők sokkal jobbak a többi embernél. Nagyon okosak, emocionálisak és különleges gyerekek, akik nem képesek hazudni, nincs bennük sem ravaszság, sem képmutatás.

A zakarpattya.net.ua nyomán