Nemzetközi konferencia a Rákóczi-főiskolán

A flóra és a vegetáció szünantropizációja címmel rendezett nemzetközi konferenciát az Ukrán Nemzeti Akadémia M. H. Holodnij Botanikai Intézete, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és az Ungvári Nemzeti Egyetem szeptember 20–22. között Kárpátalján.

A konferencia első napjának a Kárpátaljai Honismereti Múzeum adott otthont. A hivatalos megnyitó után a résztvevők megnézték az ungvári várat, a biológia kart, majd Ókemencére (Kamjanica) is ellátogattak.

A konferencia második napját a Rákóczi-főiskolán rendezték meg.

Orosz Ildikó, a főiskola rektor asszonya köszöntötte a vendégeket és ismertette a főiskola történetét, sok sikert kívánt a résztvevőknek, ahhoz hogy a döntéshozók meghallgassák a természetért aggódó tudósokat!

Kolomijcsuk Vitalij, a Tarasz Sevcsenko Kijevi Nemzeti Egyetem tanára, a botanikus kert igazgatóhelyettese köszöntötte a résztvevőket, és az egyetem botanikus kertjéből hozott növényeket adott a főiskola botanikus kertje számára.

Alla Hromakova, a Harkivi Nemzeti Egyetem docense ismertette intézményük botanikus kertjének történetét.
A megnyitó után a konferencia résztvevőinek előadása következett.

A 12. alkalommal szervezett nemzetközi konferencián, öt országból – Lengyelországból, Szlovákiából, Fehéroroszországból, Magyarországról és Ukrajnából – közel hatvan fő vett részt.

Az előadások után a résztvevők megtekintették Beregszász nevezetességeit, majd Péter Csaba, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője, a Cotnar cég tulajdonosának felajánlásával borkóstolóra látogattak.

A konferencia zárónapján, szeptember 22-én szakmai kirándulásra került sor. A résztvevők megvizsgálták az Ardai-hegy növényzetét, majd felkeresték a Munkácsi járás egyik vizes élőhelyét. A kirándulás után a főiskola nagyberegi tájházának kertjében megtekintették a botanikus kertet, melyet 2014-ben Ukrajna Botanikus Kertjeinek és Dendroparkjainak Tanácsa felvett az ukrajnai botanikus kertek jegyzékébe.

Kárpátalja.ma