Nyílt nap a Rákóczi-főiskolán

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) nyílt napot tartott február 6-án.

A rendezvény célja az volt, hogy a pályaválasztás előtt álló iskolásoknak bemutassák az intézményt, valamint az ott működő szakokat.
A nyílt napra több mint száz továbbtanulni vágyó fiatal érkezett Kárpátalja különböző iskoláiból.
A központi tájékoztatón dr. Orosz Ildikó, az intézmény rektora köszöntötte a középiskolásokat, majd a felvételi eljárásról tartott tájékoztatást. Beszédében elmondta, hogy idén négy képzési szintre, „molodsij specialist”, baccalaureus („bakalavr”), specialista és mesterképzésre (magiszter), jelentkezhetnek a felvételizők. Az Ukrajnában akkreditált szakokon kívül magyarországi kihelyezett tagozatokra is felvételizhetnek az iskolák végzősei.

94491_002
A főiskola rektora kiemelte, hogy folyamatban van az ösztöndíj-szerződések aláírása. Ez azt jelenti, hogy a főiskolán és a felsőfokú szakképzésben részt vevő diákok szeptembertől ösztöndíjat fognak kapni a magyar államtól.
A továbbtanulni vágyó fiatalok azt is megtudták, hogy milyen pályázási lehetőségeket kínál a főiskola.
A főiskola rektora bemutatta az intézmény tanszékeinek és intézeteinek vezetőit, koordinátorait.
A rektori köszöntő és tájékoztató után Szamborovszkyné dr. Nagy Ibolya könyvtárigazgató az intézmény Apáczai Csere János Könyvtárát mutatta be, amely Kárpátalja legnagyobb magyar nyelvű szak- és szépirodalmi gyűjteményét tartalmazza. Jelenleg a könyvtár állományában több mint 102 ezer könyv található. Ezenkívül elektronikus könyvtár és médiatár is működik.
Ezt követően Soós Katalin, a II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézetének igazgatója köszöntötte a résztvevőket.
A tájékoztatók után az érdeklődők megismerkedhettek az intézménnyel, a szakok oktatóival, a könyvtárral, a kollégiummal, tovább informálódhattak a választható szakokról, a felvételi eljárásról, az intézményben zajló kulturális programokról.
Bővebb információ a felvételiről a főiskola honlapján található: www.kmf.uz.ua.

Pallay Katalin
Kárpátalja.ma