Őrizz minket édes, édes anyanyelv!

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány idén második alkalommal szervezett tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégét történelemből, valamint magyar nyelvből és irodalomból. A hétvégi foglalkozások célja a megyei és a nemzetközi történelemversenyekre, valamint a műveltségi vetélkedőkre való felkészítés.

Erre a hétvégére 32 olyan iskolás kapott meghívást, akik a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) történelemvetélkedőin 1-8. helyezést értek el. Hozzájuk csatlakozhatott az a 30 iskolás, akik a Drávai Gizella nyelvhasználati verseny, valamint a Karádi László helyesírási verseny 1-5. helyezettjei lettek. Összesen 48 gyerek jelezte részvételi szándékát a hétvégékre.

Az első alkalom február 22-én kezdődött. A dátumválasztás nem véletlen, hiszen február 21-e az anyanyelv világnapja. Így ennek apropóján gyűltek össze a kiemelkedő eredményeket elért tanulók. „A természet csak egyetlen édesanyát adott nekünk, csak egyetlen anyanyelvet” – idézte Kosztolányi Dezső szavait Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodavezetője. A nyelv pedig nem más, mint a gondolkodás eszköze, mely a kommunikációt, a kultúrát és a társadalmat szövi eggyé.

„Őrizz minket édes, édes anyanyelv” – idézte Vári Fábián László versének sorait köszöntőjében Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora. Hiszen az ember csak az anyanyelvén lehet tudós. Erre hívja fel a figyelmet ez a hétvége is. Mert csak egy nyelv lehet, amit más módszerrel tanul az ember. A tanulókat arra szólította fel, hogy őrizzék ezt az anyanyelvet!

Végezetül a tematikus hétvége programfelelősei, Nedbál Klára történelem- és Snicer Gabriella magyartanár röviden ismertette az iskolásoknak az előttük álló hétvége programjait.

A tehetséggondozó hétvégék megvalósulását támogatja a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos közbenjárásával.

Gál Adél
Kárpátalja.ma