Pénteken nyílt napra várják az érdeklődőket a mentálhigiénés képzés résztvevői Beregszászban

A budapesti Károli Gáspár Református Egyetem mentálhigiénés segítő szakember továbbképzést indított a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán 2015 szeptemberében. A kétéves levelező képzésre a hallgatók már valamilyen szakirányú főiskolai (BA/BSc) vagy egyetemi (specialist/magiszteri) szintű oklevéllel jelentkezhettek. Az oktatás félévente 5×2 nap, vagyis minden hónap egy csütörtöki és pénteki napján zajlik a beregszászi főiskolán.
A képzés következő péntekén, április 28-án a szak résztvevői délután két órától negyed hatig nyílt napra várják az érdeklődőket a Rákóczi-főiskola Törökbálint termében. A nyílt napon az idelátogatók megismerkedhetnek a jelenlegi kárpátaljai hallgatókkal, a képzés tanáraival, és információkat kaphatnak a mentálhigiéné továbbképzésről. Emellett a segítő hivatások jellemzőiről, nehézségeiről és a hivatásgondozás lehetőségeiről hallhatnak előadásokat a szak oktatóinak tolmácsolásában. Akik érdeklődnek a lelki egészség kérdése iránt vagy jelentkeznének a következő mentálhigiéné évfolyamra, azok látogassanak el pénteken a nyílt napra, szeretettel várják őket.

Sütő Éva

Kárpátalja.ma