Ringató – szakmai napok Beregszászban

Óvónők és tanítók számára tartottak szakmai napokat Beregszászban a 2013 a külhoni magyar kisiskolások éve program keretében.

A november 25-26-án megrendezett kétnapos program a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatásával valósult meg, kapcsolódva a tavalyi, 2012 a külhoni magyar óvodások éve programhoz is, hiszen az óvodai és a kisiskolai módszertani nevelésről is szó volt. „Mert a kicsi gyermek számára a mondóka, a mese, a játék és a dal a mindennapok része kellene, hogy legyen. S ha mindezt megfelelő dózisban és élményszerűen kapja a gyermek, akkor az áttevődik az összes más területre, és csak segít” – mondta Gállné Gróh Ilona előadó.
A Ringató egy olyan zenei nevelési program és módszer, mely a kodályi gondolatokra épül. Alapgondolata, hogy a zenei nevelést nagyon korán, már a születéskor el kell kezdeni. Lényegében ez egy családi nevelési program, amely fiatal, kisgyermekes szülőknek szól. Arra ad mintát és példát, hogyan kezdődhet el egy csecsemő zenei nevelése, akár még a születés előtt, ahogy Kodály megfogalmazta: „Az anya nemcsak testét adja gyermekének, lelkét is a magáéból építi fel… még tovább mennék: nem is a gyermek: az anya születése előtt kilenc hónappal kezdődik a gyermek zenei nevelése”. A program és az erre épülő alkalmak során zenei anyagot mutatnak a családoknak, hogyan és mit énekeljenek, milyen mondókát mondogassanak a kisgyerekeknek, milyen játékokat játszanak velük. A Ringató másik fontos célja, hogy a fiatal anyukák merjenek énekelni, s önmaguk is átéljék az éneklés örömét, s fedezzék fel benne a szépséget – vallotta az előadó.
ringato 001A beregszászi kétnapos alkalom a hagyományos értelemben vett Ringató programnak egy továbblépése volt. Módszertanilag az óvodai és az általános iskolai zenei nevelésre épült. Olyan óvodapedagógusok és tanítók vettek részt a képzésen, akik már gyakorlatban tudják alkalmazni a foglalkozások során megszerzett tudást. Fő gondolata, hogy zenei élményt adjon majd a gyerekeknek, egy éneklés- és élményközpontú nevelés legyen az óvodában és az iskolában is. A jelenlegi képzés a Ringató programjára és módszertanára épült, ám attól mégis kicsit eltért, hiszen itt az óvónők és pedagógusok gyakorlati módszereket kaptak a zenei, játékos élményközpontú neveléssel kapcsolatosan, emellett rengeteg játékot tanultak, illetve láthatták és hallhatták mindezek alkalmazási lehetőségeit korosztálytól függően. Szó volt arról, hogyan kell megtanítani egy népdalt, hogy az ne egy kényszer legyen a gyermeknek, hanem öröm és élvezet, hogyan lehet érdemileg megnyerni a kicsiket, hogy számukra vonzó legyen az ének.
Fontos, hogy legyenek olyan foglalkozások az intézményekben, melyek során mindezek helyet kapnak. Úgy kell alkalmazni, hogy a kisgyerek játéknak és örömnek élje meg az éneklést. Ezáltal a tanító vagy tanár építgetheti a gyermekek lelkét.
Gál Adél
Kárpátalja.ma