Szárnyat bontott egy sereg diák… – Ballagások Kárpátalja – szerte

A május a természetben a megújulás, iskoláinkban a számvetés ideje. Az évzáró dolgozatok, a vizsgák előtt azonban közösen ünnepelnek a gyerekek, tanárok és szülők: ballagnak a végzős diákok.

Kárpátalján 42 magyar tannyelvű oktatási intézményben 1028 diák köszönt el tanáraitól, diáktársaitól, otthont adó alma materétől. A virágcsokrok, a „hamuba sült pogácsa” mellé minden végzős megkapta a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség ajándékát, a Kárpátalján magyar nyelven érettségizők évkönyvét, az Útravalót.

Kívánjuk, hogy végzős diákjaink az Útravalóba választott idézetek szerint éljenek, teljesüljenek életcéljaik, vágyaik.

Nagyberegi Református Líceum

2012. május 5-e egy rendkívüli esemény dátuma a Nagyberegi Református Líceum életében. Az elmúlt évektől eltérően ugyanis idén két osztály is kirepült a jól összeszokott fészekből.

Megannyi ima meghallgatásra talált és az időjárás is kegyes volt a végzős diákok népes seregéhez. Az ünnepség kezdetén az ünnepeltek kivonulását tekinthette meg a sokaság. A végzős osztályok két hosszan kígyózó sorban, osztályfőnökeik, Kovács András és Makó András vezetésével a Gaudeamus igiturt énekelve ballagtak ki az udvarra, miközben az utolsó csengő hirdette az iskolás évek végét. A kivonulást követően meghallgathattuk azokat a lángoszlopként vezető igéket, melyek az elmúlt két és három évben a végzősök szívébe rögződtek, s terelgette őket a helyes út felé.

Az ünnepség kezdeteként az Ében Haiser, a végzősökből álló ifjúsági együttes, sokakat örömkönnyekre késztetve köszöntötte az egybegyűlteket. A szívek mélyére hatoló dallamok után Isten igéje szólalt meg, melyet iskolánk vallástanára, a Beregrákosi Református Gyülekezet lelkipásztora, Páll László közvetített felénk. A folytatásban Tóth László, iskolánk lelkészigazgatója, a Nagyberegi Református Egyházközség lelkipásztora köszöntötte vendégeinket, s osztotta meg útravaló gondolatait a mellükön még zöld szalaggal büszkélkedő végzős diákokkal.

Iskolánkban, Isten kegyelméből, szintén rendhagyó módon, idén két első évfolyam kezdhette meg az ismeretek elsajátítását, akik ösztönző szavakkal és énekszóval köszöntötték a szívükhöz oly közel álló végzősöket. A ballagók részéről Bakos Alexandra Kittitől és Tóth Ádámtól az elsősök nevében Dobsa Eveli és Lőrinc István vette át emelt fővel a jól megérdemelt stafétát.

Ezt követően utoljára hangzott el a végzős osztályok névsora. A diákok egyen-egyenként fáradtak ki osztályfőnökükhöz, hogy átvegyék, azt, ami megilleti őket: az egy életszakasz lezárását, s egyben egy újabb kezdetét jelképező tarisznyát, az érettséget szimbolizáló piros szalagot, az útravaló, személyre szóló igét, s egy áhítatos könyvet, mely nap, mint nap biztosítja őket a lelki táplálékról. A diákok után az osztályfőnökök, illetve az igazgatók is átvehették mindezeket.

A ballagási ünnepségen a meghívott vendégek közül többen üdvözölték és bíztatták a végzősöket. Szót kapott: Dr. Kerekes Henrietta, a Beregszászi Magyar Konzulátus konzulja; Bocskor László, a KMKSZ Beregszászi Járási Szervezet ügyvezető alelnöke; Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főgonnoka; Dr. Szabó Dániel, a Magyar Református Szövetség elnöke; s Molnár Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület Beregi Egyházmegyéjének főgondnoka. Levélben fogalmazta meg jókívánságait és köszöntötte a ballagókat Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke.

A vendégeink buzdító szavai után Dencs Elemér oktatási igazgató úr intézte összegző szavait a végzősökhöz, s nyújtott át néhány megyei szintű oklevelet a versenyeken kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákoknak. (Persze ez csak töredéke volt azoknak az eredményeknek, melyeket iskolánk diákjai elértek a tanév során.)

Természetesen nem maradhatott el a két osztályfőnök köszöntője sem. Kovács András és Makó András tanár urak az elmúlt évek során szilárd támaszként szolgáltak diákjaink számára, így a köszöntést néhány elmorzsolt könnycsepp követte.

Az elkövetkezőkben a nap fényét megkoronázta és méltán zárta a végzősök búcsúműsora. A diákok ajándéka megindítóan hatott a hallgatóságra. Megosztották velünk a szívükben lévő érzéseket az Isten felé való hálaadás fontosságáról, a család, az otthon melegének őrzéséről és a tanárok alázatos munkájának méltatásáról. Mindezeket, s a mély tiszteletet a szüleiknek, tanáraiknak átnyújtott egy-egy szál virággal fejezték ki.

Ünnepségünk zárásaként a végzősök útra indultak, s a vén diákok ballagtak tovább-tovább. Mi pedig, akik útjukra bocsátottuk őket – bízva abban, hogy nem térnek le az Istenhez vezető ösvényről-, nem feledkezünk meg róluk, imában kísérjük őket, s reménnyel telve tekintünk jövőjükre és további fejlődésükre, Weöres Sándor szavait idézve: „Alattam a föld, fölöttem az ég, bennem a létra…”

Salánki Barbara, a NbRL 1. évfolyamos tanulója

 

 

Beregszászi Magyar Gimnáziumballag12

2012. április 28-án vettek búcsút a végzős gimnazisták attól a helytől, mely második otthonuk volt sok éven keresztül. Rendhagyó ünnepség volt ez, mivel nem két, hanem négy osztály búcsúzott el, és a tanévzáróra sem most került sor.

A ballagást Szabó Árpád igazgató nyitotta meg, majd a meghívott vendégek osztották meg útravalóul szánt gondolataikat a ballagó diákokkal: Kókai Krisztina konzul asszony, Bihari András, a járási tanács elnöke, Lengyel László, a járási közoktatási osztály vezetője, Barna György, a Beregszászi Református Egyház Tanügyi Bizottságának elnöke, aki Nagy Béla, a KRE főgondnokának a levelét olvasta fel, Lovai Attila a Vérke-parti öregdiákok képviseletében. Megtisztelték még jelenlétükkel az ünnepséget Maksai Attila beregszászi református lelkész és Kovács Dezső, Kovács Béla európai parlamenti képviselő irodájának vezetője.

A beszédeket követően az elsős gimnazisták adták át az útravaló tarisznyákat és a benne lévő jókívánságaikat. Ezután a végzős diákok megható búcsúja következett, melyet dalban és versben foglaltak össze. A ballagók búcsúzó szavaira az osztályfőnökök szívhez szóló gondolatokkal válaszoltak. A 8.A-hoz Paládi Éva, a 8.B-hez Jánosi Terézia, a 7.A-hoz Csatári Edit és a 7.B-hez Pokrityuk Szvetlana osztályfőnökök intéztek búcsúszavakat.

Ezek után Szabó Árpád és Lengyel László átadták a végzős diákoknak az idei tanév tantárgyi vetélkedőin és a sportversenyeken elért eredményekért járó okleveleket.

A szülők nevében Szász Marianna mondott köszönetet, aztán az ünnepi műsor zárásaként Michels Antal római katolikus plébános és Taracközi Ferenc református lelkész kérte Isten áldását a ballagók további útjára.

Utoljára még a végzősök együtt átvonultak a gimnázium előtt álló parkba, hogy emléket hagyva maguk után egy-egy fából kifaragott platánfalevelet akasszanak fel az itt felállított életfára.

 

ballag13Nagydobronyi Középiskola

Rendhagyó módon idén május 12-én tartottuk a ballagási ünnepséget a Nagydobronyi Középiskolában. Az ünnepet jelenlétükkel megtisztelték Himinec Volodimir Vasziljovics, a Járási Állami Közigazgatás elnökének helyettese, Seres Kristóf, a Járási Tanügyi Osztály módszertani kabinetének munkatársa, Szilvási Zoltán polgármester, Horkay László nyugalmazott püspök úr, Baksa Géza, a Nagydobronyi Családorvosi Rendelő főorvosa, Őr Hidi László, a KMKSz helyi alapszervezetének elnöke, Katona Béla, a Nagydobronyi Református Líceum igazgatója, Pinte László, a Nagydobronyi Fogyasztási Szövetkezet elnöke. A rendezvény verőfényes, kellemes időjárási körülmények között zajlott. Talán emiatt is vidáman, jó hangulatban telt az egész ünnepség. A végzősök utoljára járták végig az iskola osztálytermeit, folyosóit. Az utolsó csengő szavára énekszóval vonultak ki az épületből és álltak fel az iskola lépcsőjén, hogy hagyományos búcsúdalaikat előadják, megteremetve ezzel a kellőképpen vidám hangulatot, lelki ráhangolódást minden résztvevő számára.

lyen bevezetés után került sor a szokásos beszédekre, búcsúztatókra, a staféta átadására, és természetesen a tarisznyák is gazdát cseréltek. Iskolánk legjobbjai átvehették a nekik járó okleveleket a KMPSZ által szervezett tanulmányi versenyeken elért eredményeik, előkelő helyezéseik jutalmául. És ezután elkövetkezett az ünnepség tetőpontja: a végzősök megkapták érettségi bizonyítványikat.

A sok jókívánság, jótanács, idézetekben átadott bölcsesség, reméljük, termékeny talajra, megannyi befogadó elmére és szívre talált. Szeretnénk hinni, hogy az iskolát most elhagyó diákok még sokáig megtartják jó emlékezetükben az itt eltöltött éveket, tanáraikat, diáktársaikat, és az itt megszerzett tudást – az élettapasztalatokkal kibővítve – majd fel tudják használni életük, sorsuk alakításában.

 

Bátyúi Középiskolabatyu ballag

„ Az élet szép, csak küzdeni kell érte,

Boldog az, ki célját elérte,

Akarni kell és minden sikerül,

akarni és bízni rendületlenül.”

(Tóth Árpád)

E nemes gondolatok jegyében búcsúzott szeretett iskolájától a 23 bátyúi végzős diák. Mottójuk bizakodást, rendületlen hitet, céltudatos küzdelmet hirdet.

Csoma Sándor igazgató ünnepi beszédében értékelte a 2011-2012 – es tanév eredményeit, megköszönte a tanári kar áldozatos munkáját. Felhívta a végzős diákok figyelmét az előttük álló nehézségekre, kitartást, erőt, bölcs döntéseket kívánt számukra az új élet küszöbén „ A tudás alapjait az iskola már biztosította számotokra, rajtatok áll, hogy a jövőben hogyan sáfárkodtok majd a megszerzett kincsekkel.”

Az ünnepséget a kis elsősök műsora tette bensőségessé. Szívet melengetőek voltak a kis fogadalmak és jókívánságok, amivel az iskola legöregebb diákjait köszöntötték.

A 10. osztály nevében Gugolya Brigitta köszöntötte a ballagókat. „Most ballagtok, nem siettek, nem szaladtok, nem futtok. Életetek legmeghatározóbb szakaszához érkeztetek. Ne feledjetek el soha bennünket és nagy múltú iskolánkat.”

Majd a 10.-es diákok a végzősök vállára akasztották a tarisznyát, amelybe Tatiosz bölcs tanácsát helyezték el útravalóul: „ Mikor arra vágysz, hogy észrevegyenek, megértsenek és szeressenek, tudd, hogy a többiek is erre vágynak.”

A szülők nevében Markulinec Diána mondott köszönetet az osztályfőnöknek és a tanári karnak áldozatos munkájukért. A diákoknak bibliai idézetekkel kívánt tartalmas, erkölcsös életet. A próféta szavaival bíztatta igaz emberi életre a végzős diákokat: Ne félj, mert Isten veled van!

A 23 ballagó diák szívet melengető zenés – verses összeállításában hitet tett hazaszeretetről, anyanyelvünk iránti elkötelezettségről, becsületről, emberségről.

Séra Viktória osztályfőnök ünnepi beszéde könnyeket csalt mindnyájunk szemébe. Fel idézte a szép emlékeket, a vidám csínytevéseket, a hagyományteremtő rendezvényeket. Jelképes ládikájában átnyújtotta osztályának szíve minden szeretetét és jókívánságait.

A ballagók nevében Simon Alexandra mondott köszönetet az iskola tanárainak és szeretettel búcsúzott diáktársaitól. Majd átadták a szeretet virágait tanáraiknak, vendégeiknek, szüleiknek.

Szántó Edit az Anyelvápolók Kárpátaljai Szövetségének elnöke így kezdte beszédét:

„ Az álom ablak, melyen által

Lelkünk szeme jövőbe néz.”

Majd így folytatta: „ Tarisznyát kaptatok vállatokra, búcsúztok, indultok. Tarisznyátokba legnagyobb nemzeti költőnk, Petőfi Sándor gondolatait gyűjtöttem össze. Kívánom, hogy találjátok meg bennük a követni való példát. Bízzatok önmagatokban. Petőfi azt mondta: „ Aki másokat nem szeretett, azt mások sem szerethetik. A szeretet, a bámulat mulandó, mint a világ”

Vezéreljen benneteket is a szeretet, mindig általa lássatok.

Ne feledjétek el azt sem, hogy Petőfi Sándor versei vezettek el benneteket a szívetek gyökereihez, a hazához, az anyanyelvetekhez:

„ Magyar vagyok. Legszebb ország hazám

Az öt világrész nagy területén.”

Bárhová kerüljetek az életben, soha ne feledjétek, hol születtetek, soha ne feledjétek anyanyelveteket!

Kovács Gyula bátyúi református lelkipásztor a hitélet fontosságára hívta fel a hallgatóság figyelmét. A szülők legnagyobb ajándéka ne a virágcsokor, ne a drága ajándék, ne csak egy ölelés legyen. Tanítsák meg gyermekeiket az Isten szeretetére, mert az életben a nagy feladatok megoldására az Istenbe vetett erős hit és bizalom ad erőt.

Csoma Sándor igazgató átnyújtotta a tanulmányi versenyek legeredményesebb diákjainak a dicsérő okleveleket. Végezetül Szántó Edit a KMPSZ elnöksége nevében átadta az útravalót és a dicsérő okleveleket a KMPSZ által szervezett versenyek legeredményesebb diákjainak.

Az ünnepség befejezéseként Csoma Sándor igazgató átnyújtotta a végzősöknek az érettségi bizonyítványokat.

 

 

forrás:kmpsz.uz.ua