29085

Tanévnyitó a Beregszászi Magyar Gimnáziumban

Szeptember elsején megkezdődött az új tanév a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban is.

Az ünnepség kezdetén az első osztályos gimnazisták a hagyományokhoz híven áthaladtak a székelykapun, majd a gimnázium igazgatója, Szabó Árpád hivatalosan is megnyitottnak nyilvánította a rendezvényt. Ezt követően az egybegyűltek egyperces néma csenddel emlékeztek meg a kelet-ukrajnai fronton elhunyt katonákról, majd felcsendült az ukrán és a magyar himnusz. Szabó Árpád igazgató beszédében elmondta, hogy ebben az évben 54 elsős kisdiák kezdi meg a tanulmányait a gimnázium falai között. Kiemelte, hogy a gimnázium elsősei Kárpátalja több járásából érkeztek, így pl. a Munkácsi, a Nagyszőlősi, Beregszászi járásból valamint Beregszász több középiskolájából.
Megköszönte munkáját a nyugdíjba vonuló Horkay Zsuzsanna és Csulák Katalin magyar és német szakos tanárnőknek és Martin Elza kollégiumi nevelőnek.
Az előző tanév Bethlen-évi programjának anyagi támogatásáért köszönetet mondott a Jobbik Magyarországért parlamenti pártnak és Gyöngyös városának.
Ezt követően kihirdette, hogy az év tanára címet Horkay Zsuzsanna, és az év diákja címet Belovics Alexandra kapja, melyet Mosonmagyaróvár támogat, s a cím ünnepélyes átadása szeptember 17-én lesz. Az igazgató beszámolt a gimnázium végzőseinek továbbtanulásáról, kiemelte, hogy Ukrajna és Magyarország neves intézményeinek hallgatói lettek.
Az iskola vezetője kitartást és sok sikert kívánt az intézmény valamennyi dolgozójának és tanulójának.
Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Bozsik Béla, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja, valamint Seder Ilona, a Beregszászi Járási Tanács elnöke, akik köszöntötték az elsősöket, a tanárokat és a szülőket. Csanádi György, a Vérke-parti öregdiákok nevében köszöntötte a gimnázium tanulóit és tanárait. A beszédek után az elsősök kaptak szót.
A rendezvény végén Molnár János római katolikus plébános, majd Taracközi Ferenc református lelkipásztor Isten áldását kérte a tanulókra, tanárokra, valamint a jelenlévőkre. Ezt követően az év első osztályfőnöki órájával hivatalosan is kezdetét vette a 2014–2015-ös tanév.
Kárpátalja.ma