Tanévnyitó Mezőkaszonyban

„Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Timóteus 1,7)

Sokéves hagyománynak eleget téve a kaszonyi iskola tanárai és diákjai ezúttal is a helyi református és római katolikus templomokban kezdték el a tanévnyitó ünnepséget szeptember 3-án reggel.
– A Mezőkaszonyi Középiskola küldetése a kibontakoztatás, a példamutatás, a stabilitás és a megbízhatóság. A tanárok csak saját félelmüket legyőzve tudnak kibontakozni, s ezáltal kibontakoztatni diákjaikat – fogalmazott prédikációjában Radvánszky Ferenc kaszonyi és bótrágyi lelkipásztor.

Az ünnepség az intézmény főépületének udvarán folytatódott. Az ukrán és a magyar nemzeti himnuszok eléneklését követően Radvánszky Ferenc tiszteletes szólt a jelenlévőkhöz. Köszöntőjében kiemelte, hogy a kultúra parancsa Istentől származik, melyet az iskolának kell leginkább küldetésének tekintenie.

Jánosi Angéla igazgatónő köszöntő beszédében beszámolt az intézmény épületeinek felújításáról, mely holland mecénások és a Bázisiskolák felújítása program keretében, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítványnak köszönhetően a Magyar Kormány támogatásával valósult meg. A diákok és az iskola dolgozói sokkal egészségesebb és korszerűbb körülmények között kezdhetik meg a 2018/19-es tanévet.

– A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség Orosz Ildikó elnök asszony vezetésével a magyar tanintézmények megőrzését szolgáló koncepciót dolgozott ki. Az elgondolás lényege, hogy régiónként legyenek elméleti líceumok, úgynevezett bázisiskolák, melyeket a jelenlegi középiskolák fejlesztésével lehet létrehozni. A Beregszászi járásban a kaszonyi iskolát jelölték ki az egyik ilyen intézményként, így már nyáron elkezdődtek a munkálatok – fogalmazott az igazgatónő.

Miután köszönetét fejezte ki a felújításban közreműködő szerveknek, külön szólt a 17 újdonsült kisdiákhoz. A kíváncsian, kissé félve körültekintő elsősöknek sok sikert, a tudás világa számos érdekességének felfedezését kívánta számukra. A tanárok szívére Szentgyörgyi Albert szavait helyezte: „Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja azt a munkát, amit szeretni fog”.

A végzősök oklevéllel köszöntötték az elsős gyerekeket, majd az első csengő felhangzását követően kézenfogva kísérték be őket az osztályukba. Az ünnepség után a tanulók osztályfőnöki órán vettek részt.

Bics Katalin
Kárpátalja.ma