Tanévnyitó ünnepség a Jánosi Középiskolában

Szeptember másodikán megszólalt az első csengő a Jánosi Középiskolában. Összesen 44 elsős kezdi meg tanulmányait az intézményben, fele-fele arányban magyar és ukrán osztályokban.

Az ünnepség az elsősök ünnepélyes kivonulásával kezdődött, majd az állami és nemzeti himnuszok eléneklése következett. Izsák Éva, az intézmény igazgatója jókívánságait fejezte ki a tanulóknak, különösen az első osztályt kezdőknek. Beszédében elmondta, a megszólaló csengő egy új tanév, új korszak kezdetét jelenti, a tanulás pedig eszközként szolgál céljaink elérésében.

Köszöntötte a megjelenteket Barta István, Jánosi polgármestere, aki erőt és kitartást kívánt a tanulók és a szülők számára egyaránt.
Egressy Miklós helyi parókus Isten igéjével indította el a diákokat az új tanév kezdetén, Nagy Viktória igazgatóhelyettes a tanárok és szülők közös együttműködésére buzdított.

Az első osztályos tanulók énekes-verses műsorral kedveskedtek az ünnepség résztvevőinek, majd megkapták ajándékaikat a végzős társaiktól.

Keresztyén Gabriella
Kárpátalja.ma