Továbbra is fennáll a révkomáromi Selye János Egyetem leminősítésének veszélye

Változatlanul fennáll a révkomáromi Selye János Egyetem főiskolává történő lefokozásának veszélye – ez derült ki Dusan Caplovic szlovák oktatásügyi miniszter és A. Nagy László kisebbségügyi kormánybiztos pénteken Pozsonyban tartott egyeztetéséből.
A Híd-Most szlovák-magyar vegyespárt reagálásában közölte, hogy újabb egyeztetést tartana a miniszterrel, míg a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja aláírásgyűjtést fontolgat az egyetem státusának megőrzése érdekében.
Az egyetlen szlovákiai magyar egyetemet – két másik szlovák oktatási intézménnyel együtt – az akkreditációs bizottság jelentése alapján jelölte leminősítésre a szlovák szaktárca. A leminősítést egy jelenleg tárcaközi egyeztetésen lévő törvényjavaslattal valósítanák meg. Caplovic és A. Nagy erről a javaslatról folytatott pénteki egyeztetése nem hozott előrelépést.
„Megértem a minisztérium és az akkreditációs bizottság érveit, ennek ellenére igyekeztem befolyásolni az ügyben zajló döntési folyamatot” – jelentette ki A. Nagy László az egyeztetést követő közös sajtótájékoztatón. „A kisebbség egy része méltányolja majd a (leminősítést indokoló) tárgyilagos érveket, más részük viszont azt a status quo megsértésének fogja tekinteni” – hangsúlyozta A. Nagy. Rámutatott: a vonatkozó törvény előírásai „kérlelhetetlenek”, ám a folyamat leállításának vagy módosításának lehetősége a kormány és a parlament kezében van. Hozzátette: az ügyben „jóindulatú hozzáállást és nagylelkűséget” vár a kormánytól és a törvényhozástól.
Caplovic a tervezett leminősítés kapcsán azt hangoztatta: ő kénytelen az adott törvények értelmében cselekedni, hiszen, mint mondta, „ezeknek az oktatási intézményeknek egy év állt a rendelkezésükre arra, hogy felébredjenek és változtassanak az akkreditációs bizottság által jelzett problémákon”. Hozzátette: az érintett intézményeknek 2014-ben – az akkreditációs folyamat során – ismét lehetőségük nyílik majd arra, hogy visszakerüljenek az egyetemek közé.
A Selye János Egyetem vezetése június végén kétéves türelmi időt kért a szaktárcától. Kérésüket Tóth János, az egyetem rektora azzal indokolta, hogy míg az akkreditáció során az intézmények tudományossági szintjét rendszerint hatéves időszak alapján állapítják meg, a Selye János Egyetem az értékelés idején még csak alig több mint négyéves múltra tekintett vissza.
Ozsvald Erzsébet, a Híd-Most párt oktatásügyi szakértője a pénteki megbeszélés eredményével kapcsolatban az MTI-nek elmondta: a párt új időpontot egyeztet az oktatási miniszterrel. Reményei szerint ezen a találkozón sikerül megegyezni abban, hogy az egyetem vezetése által kért kétéves türelmi időszakot megkapja az intézmény. Hozzátette: ezt követően már csak az egyetem vezetésén múlik, hogy megteremti-e az akkreditációs bizottság által megkövetelt feltételeket.
A Magyar Koalíció Pártja (MKP) közleményében csalódottságának adott hangot a szlovák oktatási miniszter és a kisebbségügyi kormánybiztos eredménytelen pénteki találkozója miatt. Az MKP hangsúlyozta, hogy az oktatási miniszter semmibe veszi a szlovákiai magyar nemzeti közösség óhaját az egyetem jelenlegi státusának megőrzésére. „Az MKP egyértelműen azon a véleményen van, hogy a komáromi egyetemnek meg kell őriznie egyetemi mivoltát, s ennek érdekében a párt aláírásgyűjtés kezdeményezését veszi fontolóra” – tette hozzá a párt.
Forrás: MTI